Ketyegő státuszszimbólumok

Ez is hungarikum: magyar kézműves órák a nemzetközi piacokon

Mezei István fiatal magyar konstruktőr. Édesapja villamosmérnök, édesanyja pedig kórházban ápolónő. Az apja irányítástechnikával foglalkozik, a vállalkozás, ahol évtizedek óta dolgozik, többek között transzformátorállomásokhoz készít számítógépeket. Magától értetődően ő csinálta meg otthon a családi házban a fűtésrendszert is. Mindezt azért érdemes tisztáznunk, hogy lássuk, a fiatalember nem mindennapi körülmények között nőtt fel. Csak egy példa: pincéjükben például inverteres hegesztő is van, amely finoman szólva nem mondható hagyományosnak, szokásosnak, gyakorinak a magyar háztartásokban. Mezei István éppen ezért gyermekkorától sokat barkácsolt ott. Már akkor megfogta a filmezés, gimnazista korától pedig a mai napig készít kisjátékfilmeket. Maga készítette a pincében a filmekhez a berendezést: a kellékeket, díszleteket, különböző technikai eszközöket. Kifejlesztett például egy kamerastabilizátort, egy „fizikai elven működő, tömegalapú stabilizátort”. Egy felvehető mellényt dupla rugós karral, csapágyazott tengelyekkel. Mire is jó ez? Ha felvétel közben a lépcső harmadik fokáról leugrik valaki, az a mozgás ellenére nem látszik a felvételen. Tehát ha valaki a kezében a kamerával fut, azt nem lehet megtartani, a kép rázkódni fog. Ezzel az eszközzel pedig olyan a mozgás közben felvett kép, mintha azt kamerás – hagyományos filmgyártási technikával – sínen húznák. Az eljárást az Amerikai Egyesült Államokban fejlesztették ki, és az ottani konstruktőrök technikai Oscart kaptak érte.

Fotó: Molnár Ádám
Minden apró részletre alaposan oda kell figyelni Fotó: Molnár Ádám

 

A diákfilmfesztivál díjazottja

Tizennyolc évesen készítette el az első kamerastabilizátor prototípusát, amelyet a pincében hegesztett össze. Gimnazistaként az Országos Diákfilmfesztiválon a legjobb rendező, operatőr, vágó díjat kapta. Volt ennek a „műhelymunkának” ára is, amikor más elment biliárdozni, bulizni, ő otthon a számítógép előtt ülve effekteket készített.

Az ember, ha megold egy problémát, generál vele három újat. Ez a folyamatos küzdés, amelyet nagyon izgalmasnak találtam – vallja magáról.

2009-ben létrehozott egy céget a stabilizátorok fejlesztésére, reklámfilmek készítésére, grafikai munkákra. Mellesleg a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett intermédia szakon, ahol általános rálátást kapott a művészeti területekre: festettek, szobrászkodtak, stencileztek, filmet vágtak, digitális technikába is belekóstoltak. Közben a Budai Rajziskola fotó szakára is járt, ahol többek között Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező is tanította.

A vállalkozását működtetve elmélyült a kamerastabilizátorok világában. Újabb és újabb technikák jelentek meg, de hiába van elektronikus változat is, az lemerül, sok beállítást igényel, így ő a mechanikus technológiával évek óta egy belga audiovizuális cégnek dolgozik, amely forgalmazza rendszereit. És egyéb termékeket fejleszt, videókat, grafikai munkákat készít ennek a társaságnak. A kft.-nek több tulajdonosa volt, de nem találták meg a közös hangot, így tavaly szeptemberben kivásárolta őket.

Fotó: Molnár Ádám
Mezei István számára a legfontosabb a magyar óra gyártása lett Fotó: Molnár Ádám

 

Munka után hajnali kettőig tartó éjszakai műszakban

Ilyen előzmények után alighanem már érthető, hogy miért akar egy bokszoló szívósságával létrehozni valaki egy sorozatgyártott magyar karóramárkát. A fiatalember a plázák órakínálatát is elemezte. 2011-ben egy Fortis órát szeretett volna magának vásárolni, de mivel egymillió forint volt az ára, nem tehette meg. És tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor napokkal később otthon ült a számítógép előtt, és belevillant, hogy ő, aki gyártással foglalkozik, miért ne fejleszthetne karórákat? „Ha kamerastabilizátort tudok fejleszteni, akkor egy órát is képes leszek kitalálni” – vélekedett. Hiszen a stabilizátorban is számos ipari területről van munka a CNC-esztergálástól a lézervágáson keresztül a varrásig, eloxálásig.

– Elkezdtem kutatni, rajzokat készíteni, karórát tervezni. Aztán ahogy a gyártástechnológiát végiggondoltam, kiderült, hiába van jó ügyfélkapcsolati köröm, de az kevés a karóra elemeinek elkészítéséhez. Hiába vannak partnereim, a karóragyártás egészen más terület. Újabb és újabb technológiákon gondolkodtam – idézte fel a kezdetet.

Lemezből készített alkatrészeket, majd ráépített egy esztergált hengert. Óratokformája lett, s beleépített egy szerkezetet. Működött az óra, de számos technológiai probléma adódott. Ilyen tapasztalás volt az, hogy például termikus vágásnál annyira megedződik egy furat belső felülete, hogy nem lehet bele menetet fúrni, mert megeszi a fúrót. Egy menetfúró nyolcezer forint, s ha egy nap eltör belőle hármat, nos, az valóban nem a járható út. Elhagyta a lemezfelépítéses technikát, s eljutott a CNC-esztergáláshoz. Azt mondja, hogy ez a kísérletezési időszak csak azért nem ment kárára a fő tevékenységének, a stabilizátorok fejlesztésének, mert munka után, estétől hajnali kettőig éjszakai műszakban foglalkozott az órákkal. Az is kiderült számára, hogy egy általa elképzelt, megtervezett különleges óratokot megcsinálni, szerkezettel összerakni viszonylag könnyű, ám a szériagyártás feltételeit megteremteni már egészen más technológiájú dolog. Hiszen egyforma és ismételhető termékeket kell előállítani. Sorra járta a lehetséges gyártókat, ahol marók, esztergák fordulatszámáról, előtolásáról, tokmányméreteiről tárgyalt.

Komolytalannak gondolták

– Elmondtam, hogy mit szeretnék, s mikor legtöbbször a tárgyalás végeztével magam mögött bezártam az ajtót, éreztem, hogy abból semmit nem értettek meg. Komolytalannak gondolták az ötletemet, hogy valaki saját karórát akar csinálni magának. Idővel volt egy cselem, s azt mondtam, hogy egy csaptelep alsó gyűrűjére van szükségem, így nem dobtak egyből hátast. Más volt a hozzáállás, és más volt az ár is. Persze sok idő elment az ígérgetéssel is. Azzal, hogy valaki hónapok múlva mondta ki azt, hogy mégsem tudja megcsinálni az adott alkatrészt – teszi mindehhez hozzá.

Azt is nehezen fogadták, hogy nem az érdekli, hogy mire tervezték a gépet, hanem az, hogy mire használható. És volt, hogy kiderült, hogy bár a partnerek nem gondolták volna, gépükkel a 0,1 milliméteres lemezt is képesek vágni.

Fotó: Molnár Ádám

Mezei István nem akart kvarcórát készíteni, a kezdetektől olyan órára gondolt, amely a kéz, a csukló mozgására húzza fel önmagát. A világ óragyártására az jellemző, hogy mindenkor az eladott órák szerkezetének 95 százaléka nagy üzemekben, sztenderd gyártóknál készült, s úgy kerül neves, vagy éppen csupán divatos márkanevű tokokba. Mezei István legelső karórája egy japán Miota-szerkezettel készült, de a Ronda, Eta, Seagull szerkezeteket is áttanulmányozta. Már ez is sok pénzébe került.

A pesti irodájában az asztalon óraremekek, speciális porcelánragasztók, csipeszek. A levegőt egy speciális szűrőberendezés tisztítja, hogy por ne kerülhessen a drága mechanikákba. Elővesz néhány fiókocskát, s a nyúzótesztek során elromlott szerkezeteket mutatja. Eltört tengelyű, eltört hajszálrugós ketyegőket. Külön a javítható és a nem javítható mechanikákat. Darabja ötven-, hatvanezer forintjába került.

A jó ötlet halála a még jobb ötlet

– Az Eta-szerkezet tetszett, de a tengelyei rövidek, így az épített mutatóimat nem tudom elhelyezni rajta, és nagyon közel kerültek volna a számlaphoz. A japán szerkezetek tengelyei gyárilag magasabbak, így az vált alkalmassá. A rárakott mutatók nem mozoghatnak, rázkódásnál nem eshetnek le. Nagyon fontos, hogy az ember ki tudja dobni a munkáját. Hiába van benne fél év munka, el kell ismerni, ha nem jó. Ez a filmezésre, grafikai anyagra, marketingmunkára is igaz. Összeraktam, nem működött, muszáj volt túllépni rajta. Folyton járt az eszem. Megtapasztaltam, hogy a jó ötlet halála a még jobb ötlet. Folyamatos, önmagammal vívott harc, hogy mikortól válik termékké a munkadarab. Ugyanakkor a gyártási folyamat elindítása után már hónapokig nem lehet változtatni az elképzelésen. A verziót úgymond végig kell vinni.

Fotó: Molnár Ádám
Saját eszközökkel dolgozik Fotó: Molnár Ádám
A fiatalember újabb dobozokat mutat, amelyekben a régi karon hordható konstrukciókat tárolja. A kezébe vett szerkezetről mesél. Nem volt vízálló a furatpontok miatt, de az új verziónál már megoldotta a kérdést. Száz méterig vízálló lett. Nem volt szempont, hogy búváróra legyen, ez csupán a technológia hozománya. Lesz svájci szerkezetes is belőle, de a technológia beindításához a japán szerkezet szükséges volt. A speciális tok, a számlap, a szerkezettartó és a mozgó rotor is saját fejlesztésű.

– Tavalyelőtt a legnagyobb svájci órabemutatón, a Baselworldon jártam. Akkor még nem volt olyan mutatóm, amelyet elfogadtam volna. Bár sok helyről rendeltem mintadarabot, de nem voltak megfelelőek az általam megálmodott dizájnhoz. Nem oda való mutatóval nem akartam hazavágni a sokévi fejlesztést. A kiállításon minimum 5–10 ezer darabos tételben stancolásos technikával készült mutatóra adtak ajánlatot a svájciak. Méregdrágán! De én nem tudok ekkora tételben gyártani, csupán százdarabos szériákban! Elmentem az indiai, kínai standokhoz is, de ott pedig vállalhatatlan volt a minőség. Vastag ugyan a katalógusuk, de tele van egymáshoz hasonló hitvány dizájnkarórákkal. Végül idehaza találtam egy olyan magyar céget, amelynek saját, épített lézervágó készülékük van, és orvostechnikai eszközöket gyártanak ezredmilliméter pontossággal.

Lám a végeredmény: a mutató lemeze hajlított, kis lépcső van benne, s 0,4 milliméter külső átmérőjű apró rézgyűrűt sajtolnak a végébe, amelyet ő a 0,17 milliméteres óramutató-tartó tengelyre helyez. A mutatókra végül 0,9×2,4 mm-es, 18–20 évig világító tríciumcsöveket helyez.

 

Blog egy amerikai óraportálon

2013-ban egy amerikai óraportálon indított egy blogot az órák készítésével kapcsolatban, ahol mindent dokumentált. Majdnem húszezer ember látta már. Az első vásárlója 2014-ben egy amerikai volt, aki a Facebookon talált a magyar órakészítőre. Az amerikai férfi budapesti származású felesége elhunyt, és ő szeretett volna egy olyan dolgot, ami az emlékét idézi, s vele van. Így talált az Evolvels Budapest órára. Az Evolvens egy mechanikai szakkifejezés, mely a fogaskerekekhez köthető. Jól csengett, és ennyi a márkanévválasztáshoz elég volt.

– Örültem, hogy valaki vett tőlem, mert ez azt jelentette, hogy eladható a termék. Később németországi, ausztráliai vevőm is volt. És persze magyarok is. Külföldi vevőnél előfordult olyan, hogy valaki rám írt, hogy helló, paypalon elküldtem a pénzt, azaz vettem öntől egy karórát. Olyan bizalom van, amely Magyarországon elképzelhetetlen. És ott egy zafírüveges, sorszámozott, névre gravírozott karóra nem 500–600 euróba kerülne.

Az első börzére öt órával ment, s attól tartott, hogy mit szólnak majd hozzá. Két karórát már a helyszínen eladott, s a Facebookon nagyon nagy volt az elfogadása. Tavaly decemberben egy másik fővárosi börzén már hét darabot értékesített az első szériákból. Az interneten is jelentős az érdeklődés az új magyar termék iránt. Némi öniróniával úgy véli, ha ő öt évvel ezelőtt az első magyar sorozatgyártású óráról bárhol beszélt volna, mindenhol kiröhögték volna. Ám a semmiből valamit csinálni az mégiscsak értékteremtés. És hogy mit szólnak az órájához társaságban, villamoson, buszon?

Kicsiny bolt az Oktogon és az Opera között félúton

– Nézem, hogy nézik-e. Sokszor látom, hogy vizslatják, vajon mi lehet ez. Tárgyaltam forgalmazókkal, de a magas árrés miatt ez nem vállalható. Inkább egy picike boltot szeretnék nyitni nem is a távoli jövőben. Az viszont Budapesten csak az Andrássy úton lehet az Oktogon és az Opera között. Az én megítélésem szerint egy külföldi üzletember vagy turista amellett, hogy vesz matyó hímzéses terítőt, kolbászt és paprikát vagy színes hűtőmágnesből egy maroknyit, ha minőségibb dolgot szeretne, arra ez a budapesti gyártású óra tökéletes választás lenne. Azt is tudom, hogy kockázati befektetővel többet nem akarok összeállni. Jó tanulóidő volt, amikor rájöttem arra, hogy miként nem akarok dolgozni. A legtöbb esetben a befektető részéről a pénzen kívül nincs más hozzáadott érték. Így hamar ott találja magát az ember, hogy csak dolgozik, dolgozik, mint egy gép, de már nem magának. A magyar óra racionális gondolkozást kíván, viszont ha ez szempont lett volna, akkor semmi nem lett volna belőle. Azt vallom, hogy amibe az ember energiát és szeretetet tesz, annak előbb-utóbb működnie kell.


Magyar órák gyárból

Volt egyszer egy magyar zsebóragyár. 1896. január huszadikán 500 koronás részvényeket bocsátottak ki, majd a szombathelyi törvényszéken bejegyezték az Első Magyar Óragyár Részvénytársaság Szentgotthárd elnevezésű üzemet. A tulajdonosok egy svájci óragyár teljes felszerelését megvették 250 ezer frank becsértékben, és a gépek felállításával megbízták Aeby Alfréd és Bellenot Artur svájci gyárosokat. Április elsején volt az alapkőletétel, 27-én már álltak az alapfalak. Augusztus 30-án termelésre készen állt a gyár. Őszre hetven szakember érkezett Svájcból az óragyárba, melléjük harminc magyar dolgozót alkalmaztak, a felvételüknél a kézügyesség volt a döntő szempont.
A gyár indulásától kezdve tőkehiánnyal küszködött. A gyártott zsebórákra eredeti kakasjelet, majd később ezt kiegészítve, „Szt. Gotthárd” jelet véstek. A svájci cégek konkurenciát láttak a magyar gyárban, ezért bojkottot hirdettek ellene. Az óráknak nem volt sikerük a piacon. 1899-ben csődbe jutott a gyár, majd a bécsi Kohn Fülöp óra-nagykereskedő megvásárolta az üzemet. Jó érzékkel Anker néven hozta forgalomba az órákat.

Naponta 120 darab különféle órát gyártottak. Romániában, Bulgáriában, Törökországban, Máltán és Görögországban értékesítették azokat. 1904-ben leégett, majd 1908-ban Nemzeti Óragyár néven újra indult. Összesen 280 ezer zsebórát gyártottak. A trianoni határcsonkításnál elveszítette gyanafalvai (Jennersdorf) fióküzemét és mesteremberei jelentős részét is, ezért 1925-ben a gyár bezárt.

 

Galéria

Fotó: Molnár Ádám

Akár ez is tetszhet A szerző további művei