Két hang, két lélek – a lányával koncertezik Rost Andrea

Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter ad közös koncertet Sopronban és rövidesen Budapesten a Tavaszi Fesztiválon is. A rendhagyó esten nem csak énekelnek, hanem beszélgetnek is egymással, művekről, hangokról, lélekről és különleges produkciókkal készülnek. A zongorakísérő pedig nem más, mint Harazdy Miklós.

Anya és lánya, 2 hang, 2 lélek a címe annak a kivételes élményt ígérő koncertnek, amelyben a világsztár Kossuth-díjas operaénekes Rost Andrea lányával és korábbi férjével, Eszter édesapjával lép fel.

– A lányom elvégezte a zeneművészeti egyetemet, hosszas fejlődési perióduson ment keresztül, hogy ne az én árnyékomban legyen operaénekes. Látom benne az erőt, az elhivatottságot, az alázatot a művészet iránt. Ő nagyon színes egyéniség, keresi a muzsikában is ezt. A klasszikus stílus mellett másfajta műfajban, az elektronikus zenében is képviseli, megjeleníti az alkotói szabadságot, a gondolatait, érzéseit. Nem szerettem volna soha, hogy az én lenyomatomként boldoguljon, s ahhoz, hogy ő miként fogalmaz a zenében, utazik a stílusokban, ezt így meg tudjuk mutatni – mondta a mostani közös koncertről Rost Andrea, akitől megtudtuk azt is: néha azt tartják róluk a lányával, olyanok külsőre, mint két tojás, de különböznek. Sok mindent másképp látnak, élnek meg. Független alkotóként tekintenek egymásra, ez a különbözőség pedig szerinte izgalmas.

Úgy érzi: minden szülőnek fontos a gyermeke érvényesülése, helye, boldogsága a világban, de azt gondolja, senkinek sem szabad erőltetni, hogy az ő nyomására foglalkozzon bármivel is. Érdekes megvalósulása lesz ennek a koncertnek, hogy a klasszikus áriák, közös dalok mellett a lánya zenei világa, szerzeményei is megjelennek ezen az esten. Most születnek ezek a számok, a soproni közönség lesz a második az országban, akik hallhatják ezt a két különleges produkciót.

Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz kitalált az egymás közötti beszélgetésük a színpadon, azt válaszolta: nem lesz előre megírt szöveg, de  természetesen megbeszélik, kitalálják a témákat, hogyan és mit mondanak, s milyen hangulatot szeretnének adni egy-egy blokkhoz.

Mindeközben pedig a napvilágra került hírek szerint a közönség nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is viszontláthatja Rost Andreát, aki Richard Strauss Salome című operájának címszerepét alakítja majd. Nagy kihívásnak ígérkezik ez a szerep számára, hiszen az énekléstől már eddig mindent megkapott.

Egy nagy vágya azért még akad ezen kívül: kipróbálná magát a kamera előtt. Kiskorától kezdve mindig is szerette volna megtudni, milyen lehet filmszínésznőnek lenni. Reméli, talán akad egyszer egy rendező, aki filmszínésznőként is számít rá és nem feltétlen drámai szerepben, hiszen az életben alapvetően vidám egyéniség. Ha pedig esetleg még a zenéhez is köze lehetne annak a szerepnek, akkor az már álmai feletti. Mert megfogalmazása szerint a zene a lélek kiteljesedése.

Call Now Button