Kardiológusokat is riaszthatnak a mentők

Akut, intenzív ellátáshoz szükséges eszközökkel és gyógyszerekkel felszerelt mentőautót kapott a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika. A mentőgépkocsi a szervezetten induló úgynevezett helyszíni ECMO-program alapját fogja képezni. Az egyetem orvosainak segítségével a helyszínre vagy egy másik kórházba kiszállva a mesterséges keringést biztosító ECMO használatával 25 százalékkal nőhet azoknak a betegeknek a túlélési esélye, akiknek keringését hirtelen szívhalál után elvégzett újraélesztéssel nem sikerült helyreállítani. A mentőautót és a programot dr. Merkely Béla rektor és Rajnai Attila, a BM Heros Zrt. vezérigazgatója mutatta be.

Nemcsak a Semmelweis Egyetem, hanem a betegek számára is nagy öröm, hogy a mentőautónak köszönhetően a klinika falain kívül is hasznosítani lehet a mesterséges keringést biztosító ECMO-készüléket – mondta dr. Merkely Béla rektor, a klinika igazgatója. Mint ismertette, a statisztikák ugyan javulnak, évente mégis 25 ezren halnak meg Magyarországon hirtelen szívhalálban és heveny szívelégtelenségben. A cél az, hogy olyan betegeken is segíteni tudjanak, akiken eddig nem lehetett. Ezért a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán jövőre vezetik be szervezetten az ún. helyszíni ECMO-programot, aminek lényege, hogy az egyetem orvosai segítségével a helyszínre vagy egy másik kórházba kiszállva kaphat esélyt a kezelhetetlen heveny szívelégtelen vagy hirtelen szívhalált halt beteg. A mesterséges keringést biztosító ECMO azoknak segíthet, akiknél ugyan azonnal megkezdik az újraélesztést vagy a keringés helyreállítását, ám az emelt szintű ellátás ellenére sem „indul el” a szív, nem áll helyre a spontán keringés – mondta el dr. Merkely Béla. Hangsúlyozta, a helyszíni ECMO segítségével 25 százalékkal növelhető a betegek túlélési esélye.

Az ECMO (extracorporalis membrán oxigenátor) egy speciális szívmotor, a beteg combartériájába és vénájába vezetett két cső segítségével valósul meg a testen kívüli keringés. Az ECMO akár 5–6 napig pótolja a szívet, mely idő elegendő a pontos diagnózis felállításához, a spontán szívműködés helyreállásához, vagy ahhoz, hogy akut szívátültetést végezzenek a betegen, esetleg tartós keringést biztosító műszívet kapjon – sorolta az eljárás lehetőségeit dr. Merkely Béla. Mint mondta, a speciális szívmotort jelenleg is használják a klinika súlyos állapotú, például szívinfarktusos, szívoperált betegeinek ellátása során.

A használt mentőautók felújításával foglalkozó BM Heros Zrt. a legmagasabb szintű intenzív ellátás megszervezésének érdekében egy speciális mentőautót ajánlott fel a klinikának, amit az akut, intenzív ellátáshoz szükséges eszközökkel és gyógyszerekkel szereltek fel – számolt be Rajnai Attila vezérigazgató.

Dr. Merkely Béla hozzátette, hogy a mentőautó egyrészt az induló ECMO-program alapját fogja képezni, illetve más, a Városmajori Klinikán kezelt súlyos, akár kritikus állapotú betegek esetleg szükséges szállítása is megvalósulhat a mozgó intenzív osztály segítségével. Az orvosi gárdát a klinika állítja ki, aneszteziológus, szívsebész, kardiológus lesz a team tagja, természetesen intenzív terápiás szakasszisztensek mellett. A rektor beszámolt arról is, hogy a klinika saját forrásból egy másik hasonló mentőautót is beszerez a közeljövőben.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei