Kapja meg, ami jár!

Mi történik a testével, ha nem szexel?

Az idő múlásával szinte természetesnek tűnik, ha egyre több olyan időszaka van az életnek, ami szex nélkül telik. Pedig ötven felett is kijár mindenkinek a testi gyönyör, és ennek elmaradása bizony a testre és a mentális állapotra is hatással van.

A munka, a család életének biztosítása bizony feszültségek felhalmozódásával jár, aminek egyik legjobb levezetése a szex. Ám ennek a hiánya bizony komoly stresszhelyzetet okozhat a mindennapokban. Éppen ezért mindenkinek ajánlott a megfelelő számú szerelmeskedés, hiszen az együttlét alatt oxitocin és endorfin termelődik a szervezetben, amitől nyugodtabbnak, boldogabbnak érezzük magunkat.

A szex hiánya számos stresszhelyzet kialakulásához vezethet mindkét nemnél Fotó: Shutterstock

Veszélyben a prosztata

Számos szakmai szervezet tanulmánya szerint a rendszeresen nemi életet élő ötven feletti férfiaknak 20 százalékkal kisebb az esélye arra, hogy prosztatarákosak legyenek. A szakemberek szerint ennek többek között az az oka, hogy az ejakuláció során a káros anyagok egy része kiürül a prosztatából.

Egészségmegőrző szex

Szintén kutatási eredmény (Pennsylvania Egyetem), hogy azoknak, akik hetente legalább egyszer vagy kétszer szeretkeznek, erősebb az immunrendszerük. Azoknál a férfiaknál, akik rendszeresen, legalább heti egyszer élnek szexuális életet, a felére csökken az esélye annak, hogy erekciós problémáik legyenek, mert így a pénisz izomzata „edzésben” marad. Ugyanakkor az is tény, hogy a szexmentes élet miatt jelentősen csökken a húgyúti fertőzések száma, mert e betegségek 80 százaléka nemi érintkezést követően jelenik meg a szervezetben.

A rendszeresen nemi életet élő ötven feletti férfiaknak 20 százalékkal kisebb az esélye arra, hogy prosztatarákosak legyenek Fotó: Shutterstock

Labilissá válhat a kapcsolat

A szexmentes kapcsolatokban csökken az intimitás és a biztonság érzése, ez is arra vezethető vissza, hogy ilyenkor kevesebb oxitocin, illetve egyéb, kötődésért felelős hormon termelődik a partnerek szervezetében. Természetesen van más módjai is az érzelmek kifejezésének, és az ilyen időszakokban ezekre érdemes extra figyelmet fordítani.

Szabadidővel kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: szabadidő

Call Now Button