Jön a magyar Blues Brothers! Feke Pálék nagy bulira készülnek

The Blues Brothers – A magyar változat címmel fergeteges show-t mutat be Feke Pál és Serbán Attila tavasszal a soproni Petőfi Színházban. A nagyszabású és egyedülálló előadás előkészületei már megkezdődtek, a két népszerű színész, énekes repülős és motoros jeleneteket forgatott a előadáshoz, Nánási Pálnál pedig készülnek a plakátfotók.

Feke Pál elmondta: a világhírű film alapján álmodtak színpadra egy olyan kétrészes show-t, amelyben elhangzanak az alkotásból ismert dalok. Miklós Tibor fordításainak köszönhetően magyarul énekelnek. Az előadásban közreműködnek a Sopron Balett táncosai, a szakma kiemelkedő zenészei, vokalistái. A látványtervező Madarász János „Madár”, a koreográfus Túri Lajos, a jelmeztervező Szélyes Andrea. A produkció rendezője, művészeti vezetője Feke Pál és Serbán Attila.

Forgattak repülőgépes jeleneteket Sopronban és környékén

Feke Pálék szándéka szerint humoros, néha komikus, lendületes, igazi, az egész színházat megmozgató show-t szeretnének a közönségnek adni. Ezért már most megkezdték az előkészületeket. Forgattak repülőgépes, motoros jeleneteket Sopronban és környékén, valamint a Veszprém megyei Dákán.

Egy oldalkocsis motorral, vicces helyzetek közben jutnak el a színházig

Az előadás ugyanis úgy kezdődik, hogy a bluestestvérek világ körüli turnéjuk állomásaként érkeznek meg Sopronba, s mivel nem várja őket senki, egy oldalkocsis motorral, vicces helyzetek közben jutnak el a színházig.

Természetesen az elmaradhatatlan fekete öltöny, kalap és fekete napszemüveg sem hiányozhat Elwood Blues – Feke Pál és  Jake Blues – Serbán Attila ruhatárából, miközben olyan ismert világslágereket hoznak magukkal az 1980-as filmből, mint a Sweet Home Chicago, az Everybody Needs Somebody to Love, a Gimme Some Lovin’ vagy éppen a Jailhouse Rock.

Feke Pál bízik abban, hogy a közönség ugyanolyan szeretettel fogadja majd ezt az előadást is, mint két éve a Zene, New York, szerelem című produkciójukat, amely a soproni színház emlékezetes sikerei közé tartozott.

A show premierje április 14-én lesz Sopronban

A The Blues Brothers – A magyar változat című kétrészes show premierje április 14-én lesz Sopronban, s a tervek szerint az előadás országos turnéra is indul.

The Blues Brothers – The Hungarian Version
show két részben

Blues Elwood: Feke Pál
Blues Jake: Serbán Attila

Közreműködik a The Blues Brothers Band és a Sopron Balett
Fordította, magyar dalszövegek: Miklós Tibor
Magyar változat: Szente Vajk, Feke Pál és Serbán Attila
Díszlet: Tóth Kázmér, Feke Pál és Serbán Attila
Látványtervező: Madarász „Madár” János
Jelmeztervező: Szélyes Andrea
Sound Supervisor: Mohai György
Koreográfus: Túri Lajos
Rendező és művészeti vezető: Feke Pál és Serbán Attila

Call Now Button