Jön az Állatkertek éjszakája

Hetedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek éjszakáját, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az esemény augusztus 31-én, pénteken lesz a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek részvételével.

Az állatkertek barátai, illetve az állatvilág iránt érdeklődő nagyközönség körében az elmúlt években szinte „piros betűs” dátumként került a naptárba az Állatkertek éjszakája. Az első ilyen eseményt még 2012-ben tartották, akkor nyolc állatkert részvételével. A program sikerén felbuzdulva a következő években további intézmények csatlakoztak a kezdeményezéshez, így az idei, 2018-as esztendőben már országszerte tizenkét helyszínen várják különleges esti programokkal a látogatókat az Állatkertek éjszakája alkalmából.

Az Állatkertek éjszakája hagyományos dátuma augusztus utolsó péntek estéje, amely ebben az esztendőben augusztus 31-ére esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenkét állatkert, vadaspark, „állatos” bemutatóhely készül esti, illetve éjjeli nyitvatartással és rendkívüli esti közönségprogramokkal.

A résztvevő intézmények a következők:

  • Budakeszin: a Budakeszi Vadaspark;
  • Budapesten: a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Tropicarium (Campona);
  • Debrecenben: a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje;
  • Győrött: a Xantus János Állatkert;
  • Jászberényben: a Jászberényi Állat- és Növénykert;
  • Kecskeméten: a Kecskeméti Vadaskert;
  • Miskolcon: a Miskolci Állatkert és Kultúrpark;
  • Pécsett: a Pécsi Állatkert és Akvárium–Terrárium;
  • Poroszlón: a Tisza-tavi Ökocentrum;
  • Szegeden: a Szegedi Vadaspark;
  • Veresegyházán: a Medveotthon.

A vakáció végén, de még az iskolaidő előtt szeretnének kedveskedni a magyarországi állatkertek a családoknak, akiket idén hetedik alkalommal várnak látványetetésekkel, különleges állatok simogatójával, nem mindennapi fényekkel és az állatkertek máskor nem látható titkaival – emelte ki Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a rendezvényt bemutató sajtótájékoztatón Budapesten.

Persányi Miklós elmondta, hogy a fővárosi állatkert éjfélig tart nyitva, ebben az időben a kert különböző pontjain 23 helyszínen zajlanak programok. Lesz többek között esti fókashow, elefánttorna, találkozás a cukormókusokkal és a szakállas agámával, alkonyati látogatás a lepkekertben, de meg lehet nézni a „jégbe zárt vadállatokat”, a lángidomárokat és a fényvarázslatot is. A Holnemvolt Vár idén első alkalommal kapcsolódik be a sorozatba, ott ajándékzsetonokkal is készülnek az érkezőknek.

A budapesti Tropicariumban meg lehet nézni többek közt a kőhalak, az aligátorok, a kígyók, a ráják és a murénák etetését, a Budakeszi Vadasparkban pedig szakvezetésekkel, állatbemutatókkal és vadállatok látványetetéseivel készülnek.

A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban bátorságpróbát szerveznek, ahol többek között meg lehet kóstolni különböző rovarokat, virágokat és a majomkenyeret is. A kisvasút egész éjjel közlekedik, ahogyan a vidámpark játékai is üzemelni fognak.

A győri Xantus János Állatkertben a ragadozókat, például a jaguárokat, tigriseket, medvéket és oroszlánokat etetik meg a közönség szeme láttára, a hüllőházban a „Tapizoo” ládában lehet majd kitapogatni mit rejtettek el a dolgozók, de „nem szeretem” állatok bemutatójával is készülnek.

A Kecskeméti Vadaskertet fáklyákkal világítják ki az estére, amely szakvezetésekkel indul a majmoknál, a rókáknál, az oroszlánoknál, de a növényevő állatok etetését is meg lehet majd tekinteni. Itt este koncertet ad a Csörömpölők Együttes, de lesz hüllőshow, madárbemutató és állatsimogató is.

Miskolcon a természetes élővilágot szeretnék közelebb vinni a közönséghez, ezért a helyszínre látogatók a hagyományos esti programok mellett a Bükki Nemzeti Park és a Magyar Madártani Egyesület munkatársainak közreműködésével a szomszédos Bükk-hegység rovarvilágával, rovarevő faunájával és éjjeli ragadozómadaraival is megismerkedhetnek.

Pécsen lehet majd csillagot vizsgálni, vagy madarásztúrán részt venni, de tűzzsonglőr-bemutatóval, bátorságpróbával, kincskereséssel, gyerekszínházi előadással, klasszikus zenei koncerttel és családi kézműves foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket.

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban az akváriumok világát ismerhetik meg az érdeklődők a „holdfénytúrán”, lesz továbbá kishajós kirándulás, a gyakorlott búvároknak pedig idén is lesz lehetőségük akváriumi merülésre, a veresegyházi medveotthonban pedig családi ügyességi versenyekkel, és „farkasordítással, hollókárogással és medvevicsorgással” várják a zseblámpával érkező bátor látogatókat.

Call Now Button