Japán Bayer Ilona szemével

Anyós lettem Japánban, avagy Hétköznapok a Felkelő Nap országában címmel sok-sok érdekességet és gyönyörű képeket tartalmazó könyvet írt az ismert televíziós műsorvezető, Bayer Ilona.

Az egykori tévéhíradós egy 1995-ös filmforgatáson járt először a tőlünk mind földrajzilag, mind kultúrájában, tradícióiban és életvitelében is nagyon távoli országban. Kapcsolatát tíz évvel ezelőtt fűzte szorosabbra Japánnal, miután középső gyermeke, Petra kutatói ösztöndíjjal utazott oda, majd családot alapított.

A könyv írója évente látogatja a már majd’ hároméves unokáját, így mélyebb betekintést nyert a japán emberek hétköznapi életébe. – Leginkább így ismerszik meg egy ország – mondta Bayer Ilona –, a turisták megcsodálhatják a híres nevezetességeket, de egy idegen nép szokásairól, életéről szóló legpontosabb és fontosabb tapasztalatokat nem lehet röpke néhány nap vagy hét alatt megszerezni. A legfőbb nevezetességek csak felületes képet adnak minden országról. Japánról a legtöbb embernek ezért csak néhány sztereotípia jut eszébe, mint a gésa, a szamuráj, a szaké, az udvarias mosoly, a sokaknak érhetetlen hajlongás, a fantasztikus elektronikai vívmányok vagy épp a munkamánia. A felszínes információk pedig általában negatív előítéletet szülnek. Miközben mindennek érthető oka van, amely a több ezer éves kultúrában gyökerezik.

– Első látogatásomból hazatérve arra a kérdésre, hogy milyen Japán, csak annyit tudtam válaszolni: ambivalens, vagyis ellentmondásos. Ma, jobban ismerve az országot, sem mondhatok mást. Egyetlen más nemzetnél sem tapasztaltam azt, hogy az ősi tradíciók ennyire együtt élnek a modern, XXI. századi újdonságok világával.

 

Bayer Ilona nem útikönyvet, nem is tudományos munkát ígér olvasóinak. Csupán egy nagyon személyes élményfüzért, amelynek tartalmát olyan emberek tapasztalatai gazdagítják, akiknek meghatározó kötődésük van Japánhoz. Gyakran odautazó, vagy ott élő magyarok és nálunk letelepedett japánok portréja segíti az ismerkedést a Felkelő Nap országával. Az olvasók egyebek közt megismerkedhetnek egy zen buddhista kolostor életével, a japán Káma Szútrának számító sungák mellett azzal a tudós magyar hölggyel, akinek a japán kultúra népszerűsítésében szerzett érdemeit Magyarországon egyedüliként a japán császár és a japán külügyminisztérium is elismerte. Az olvasók a könyv lapjain bepillanthatnak a diplomácia rejtelmeibe, a kint élő magyar feleségek beilleszkedésébe. Ott tanuló diákok emlékeiről éppúgy olvashatnak, mint az Oszakai Egyetem Magyar Tanszékének rangidős diákjáról, a 63 éves nyugdíjas mérnökről, aki minden bizonnyal egész Japán legidősebb nappali szakos hallgatója. Választ kapnak arra, mi bűvölt el egy japán zeneművészt a magyar népzenében annyira, hogy Magyarországot választotta második hazájául, bemutatkozik egy híres japán közgazdász, aki magyarországi küldetései végeztével nálunk telepedett le.

Bayer Ilona új könyvét a kiadó e szavakkal ajánlja az olvasóknak: „A közelképek tűpontosak, a számos megszólaló, a császári családdal házimuzsikáló zeneművésztől a nagykövetig, az indigófestőtől a japán himnusz fordítójáig, a kimonókutatótól a tudósítóig, a szépírás művészétől Esterházy japán fordítójáig hiteles és élvezetes képet ad Japán ellentmondásos, ám nekünk, európaiaknak mégis sokszor irigyelt, titokban odavágyódó világáról. Mindezt igen dekoratív megjelenésben, több tucat saját képpel, művészi kalligráfiával és ősi fametszetekkel illusztrálva tárja olvasója elé.

A szerző nem véletlenül tekinti e könyvet élete egyik legfontosabb munkájának. Az Anyós lettem Japánban pontosan olyan, mint Bayer Ilona maga: sokszínű, közléseiben egyszerre személyes és általános érvényű, gyermekien kíváncsi és felnőtten igényes, megértő, sokszor boldog, sokszor szomorú, mindig továbbgondolásra késztető és végtelenül szerethető.”

A kiadás apropója pedig az, hogy az idén ünnepeljük a magyar–japán diplomáciai kapcsolatok fennállásának 150. évfordulóját. A kötet a két nép közötti újabb kulturális híd megteremtésével tisztelgés a jeles jubileum előtt.