„Izgalmas, meglepetésekkel teli estnek nézünk elébe”

A Zsidó Művészeti Napok keretében 2019. május 27-én a MOMkult színháztermében mutatják be a Szeretsz engem? című produkciót Hernádi Judit, Dunai Tamás és a Budapest Klezmer Band előadásában. A zenekar virtuóz módon ötvözi a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait, a sajátos kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek. 2019-es ZsiMü-koncertjük a férfi-nő kapcsolatok rejtelmeit, az igazi érzelmek hullámvasútját mutatja meg a nézőknek a Hegedűs a háztetőn Szeretsz engem? című dalából kiindulva. Jávori Ferencet, „Fegyát” a zenekar alapító vezetőjét, zeneszerzőjét a programról kérdeztük egy villáminterjú erejéig.

– Hogyan született meg a Szeretsz engem? című est gondolata?

Amikor felkérést kaptam a 2019-es ZsiMü-re és gondolkodni kezdtem a programon, eszembe jutott, hogy Dunai Tamás több mint száz alkalommal énekelte a Szeretsz engem? című világhírű számot a Hegedűs a háztetőnből. Kipattant belőlem,  hogy össze kellene hozni a színpadon a színészként és énekesként szintén kitűnő Hernádi Judittal, akit már amúgy is régóta szerettem volna a Budapest Klezmer Band kötelékébe vonni. A szerelem, a szeretet nagyon fontos tényező két ember életében, rengeteg szám foglalkozik ezzel a témával, úgyhogy arra gondoltam, lesz zenei alapja egy olyan estnek, amelyben Judit és Tamás remekelhet. Vadas Vera, a ZsiMü igazgatója és művészeti vezetője lelkesen fogadta az ötletet. Aztán felhívtam Tamást, hogy felkérjem, aki azt mondta: „hurrá, régi vágyam, hogy Judittal együtt legyek színpadon”. Juditot is hívtam, kiderült, hogy éppen a kádban ül, szabadkoztam, hogy nem akarom zavarni, de ő nagyon kíváncsi volt, hogy miért keresem. Amikor megtudta, miről van szó, és azt, hogy Tamás lesz a partnere, azt mondta: „jaj, de jó!”. Boldogan vállalta. Nem csak duetteket fognak énekelni, hanem külön-külön is lesznek számaik. Januárban leülünk hármasban, és kiválasztjuk, melyek azok a dalok, amelyek a legjobban megfelelnek nekik. Utána komoly munka vár rám: a szerzemények meghangszerelése.

– A Budapest Klezmer Band tagjai mit szóltak az ötlethez?

Mindannyian örülünk az újabb kihívásoknak. Szokás szerint lesz egy saját kis blokkunk, de most alapvetően más szerepet töltünk be: megpróbálunk beleilleszkedni abba a hangulatba, amit Judit és Tamás képvisel. Vérbeli profik, Judit már a puszta megjelenésével is uralja a színpadot. A művészek személyisége mindig nagy hatással van a zenekarra is, rám is. Nagyon várom az első találkozást, olyankor sok inspirációt kapunk egymástól. Építeni fogok Tamásnak arra az adottságára is, hogy perfekt francia, énekel is francia számokat, remekül. Van a fejemben egy-két világhírű sanzon, amit Magyarországon nem nagyon szoktak előadni, az egyik biztosan egy Gilbert Bécaud-szám lesz, amibe a közönséget is be lehet vonni. Most, hogy beszélek róla, egyre több minden jut eszembe. Szerintem nagyon izgalmas, meglepetésekkel teli estnek nézünk elébe.

– Május 27-én mutatják be a produkciót. Mi mindent csinál addig?

– Májusban felújítják az Operettszínházban a Menyasszonytánc című musicalt. A 2006-os bemutatója óta sok víz lefolyt a Dunán, most majdnem teljesen új szereposztásban viszik színre. A felújításra azért kerül sor, mert szeptemberben Izraelbe utazik az előadás, négy alkalommal fogjuk játszani a tel-avivi operában. Az, hogy nemzetközi pódiumon, és nem is akárhol mutathatjuk be a Menyasszonytáncot, hatalmas lehetőség a darabnak és nekem, mint szerzőnek is. Erre nagyon fel kell készülni. A másik, amire szintén nagyon készülök, a Budapest Klezmer Band harmincéves születésnapja. Kimondani is sok, hogy ennyi év van már mögöttünk: bizony 2020-ban lesz harminc éve, hogy elkezdtük. Ebből az alkalomból készítünk egy lemezt tíz-tizenkét teljesen új számmal, amelyeket meg kell írni, meg kell hangszerelni. Kevés zenekarnak adatik meg annyi szép élmény, amennyit mi megéltünk. Mindig komoly érdeklődés volt irántunk, és így van ez most is. December 23-án például a debreceni színházban játszottunk, az idén tizenegyedik alkalommal. Anno egybeesett a hanuka és karácsony szent estéje, úgyhogy egy hanukarácsonyi műsort adtunk, amiből aztán tradíció lett. Nem is kell már reklámozni, mindenki tudja Debrecenben, hogy december 23-án a Budapest Klezmer Band játszik a színházban. Az idén is hetekkel előbb elkeltek a jegyek, telt ház volt, frenetikus hangulat, vastaps, bravózás. A muzsikus számára nincs nagyobb öröm annál, mint amikor érzi, mekkora ereje van a zenéjének, mennyire hat a közönség szívére, lelkére, és milyen hatalmas szeretet árad felé a nézőtérről. Minden évben boldogan megyünk Debrecenbe, nekünk is ünnep a hanukarácsonyi koncert. Újév napján is tartunk mindig egy hagyományos nagy koncertet, az idei már a kilencedik alkalom volt, Mazel tov!, azaz Jó szerencsét! címmel. Csodálatos vendégeket hívtunk eddig minden évben, például Dunai Tamás, Falusi Mariann, Palya Bea, Szinetár Dóra, Tompos Kátya, mindenki örömmel jött, és mindig hatalmas sikerünk volt. Az idén Jordán Adélt és Fesztbaum Bélát láttuk vendégül.

– A ZsiMü egyik különlegessége, hogy olyan műfajokat és művészeket hoz össze, amelyek, akik nem szoktak találkozni a színpadon. A szakmai életében prioritást élveznek a ZsiMü programjai?

Abszolút! Vadas Verával nagyon régi és nagyon gyümölcsöző a kapcsolatunk. Mindig inspirál, amitől úgy érzem magam, mintha újjászülettem volna. Sok olyan fellépésünk volt nála, ami nemzetközi elismerést indított el. Ilyen volt például a Klezmerszvit, amit először 2001-ben játszottunk. Zeneileg „összeházasodtunk” a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, ami különlegesnek számított, mert akkor nem volt divat az ilyenfajta fúzió. Merész gondolat volt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös produkció, hiszen őket már akkor a tíz legjobb kamarazenekar egyikeként tartottak számon szerte a világon. Amikor felmerült, hogy partnerek leszünk, Rolla János felkérésére írtam egy tételt, aztán abból lett egy tizenkét részből álló mű, amit közösen játszott a két zenekar, és született belőle egy lemez. Az első bemutató a Zsidó Nyári Fesztiválon volt. Vera hihetetlenül jó érzékkel vállalta és támogatta a párosítás ötletét, és végül óriási sikerszéria lett belőle. Nemcsak a Liszt Ferenc Kamarazenekarral léptünk fel, mert ők nem mindig értek rá, hanem amszterdami, zürichi, belgrádi, müncheni kamarazenekarokkal is játszottunk külföldön, és mindenütt hatalmas sikert arattunk. De Veránál indult a Győri Balettel közös Purim, avagy a sorsvetés klezmerbalett pályafutása is, és a Muzsikás együttessel, a Vujicsics együttessel, a világhírű The Klezmeatics együttessel és a Roby Lakatos zenekarával való közös munka is.

Call Now Button