Intelligens varjak gyűjtik a szemetet

Vetési varjakat állítanak munkába az eldobott cigarettacsikkek begyűjtésére egy franciaországi szabadidőparkban.

A hat varjat megtanították arra, hogy szedjék fel a földről a csikkeket és más szemetet, és a napokban kezdenek el dolgozni a nyugat-franciaországi Vendee térségben lévő Puyi de Fou történelmi témája parkban.

„Nemcsak az volt a célunk, hogy takarítsanak, mivel látogatóink általában ügyelnek a tisztaságra, hanem az is, hogy megmutassuk, a természet maga is megtaníthat minket a környezetünkről való gondoskodásra” – mondta Nicolas de Villiers, a park illetékese az AFP francia hírügynökségnek.

A vetési varjak a varjúfélék családjába tartoznak, csak úgy mint a csóka és a holló és különösen intelligens állatok, a megfelelő körülmények között „képesek az emberrel is kommunikálni és kapcsolatot építeni játékon keresztül” – tette hozzá Villiers.

Egy ízletes madáreledelt tartalmazó doboz segítségével ösztönzik a varjakat arra, hogy takarítsák a parkot minden alkalommal, amikor elhelyeznek benne csikket vagy valamilyen kicsiny szemetet, kapnak az eleségből.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei