Így úszható meg a horvát autópálya-dugó

Idén várhatóan 600 ezer magyar tölti nyaralását Horvátországban, többségük autópályán jut majd el a célállomásra. Rájuk azonban a kapus rendszer miatt hosszas sorban állás és nem várt „extra” költségek várhatnak. Számukra lehet megoldás az ENC-készülék, mellyel kényszerpihenők nélkül és olcsóbban suhanhatnak át a horvát kapukon, de ezek beszerzéséről – a korlátozott és a szezonban gyakran akadozó ellátás miatt – már most érdemes gondoskodni – figyelmeztet a megallasnelkul.hu.

A külföldi nyaralást tervező magyarok közül majdnem minden harmadik Horvátország felé veszi az irányt, a Horvát Idegenforgalmi Közösség idén mintegy 600 ezer magyar turistára számít a szomszédos országban. A portál több mint 17 000 fős kutatása szerint a legtöbben a Kvarner-öböl felé tervezik útjukat, azon belül is a Krk- vagy a Rab-szigetekre, minden ötödik nyaraló pedig az Isztriát vagy Trogir, Omis környékét célozza meg. A Horvátországba utazó magyarok kétharmada előszeretettel választja az autópályát, csupán tízből ketten közlekednek minden esetben autópálya-mentes útvonalon. A sztrádát kerülők fele túl drágának tartja őket, több mint 20 százalékuk pedig a kapuknál kialakuló hosszú sorok miatt választ inkább kerülőutat.

Mindkét problémára megoldást kínál az ENC-készülék, melynek birtokában sorban állás nélkül, ráadásul 10 százalékkal olcsóbban suhanhatunk át a horvát kapukon. „Ha valaki a kapunál való fizetést választja, a magas útdíjak mellett még a nem várt extra költségekkel is számolhat. A kutatásunkban megkérdezettek közül tízből egy emberrel előfordult már, hogy rosszul adtak vissza neki a kapunál fizetéskor, vagy nagyon magas árfolyamon számoltak” – tette hozzá Szalayné Bujdos Eszter, a megallasnelkul.hu tulajdonosa.

Az ENC-készülékkel rendelkezők számára a horvát autópálya-kezelő úgynevezett gyors kapukat biztosít, amit csak az ezzel rendelkezők tudnak használni. A készülék birtokában a kapuhoz érve „csippanással” fizethetünk, a díjat az előre feltöltött keretből automatikusan levonja a rendszer. Így nemcsak a készpénzfizetés, valutaváltás, de az akár többórás sorban állás is elkerülhető. A legkedveltebb úti célnak számító Krk- és Rab-szigetek felé vezető odaúton minimum 3 alkalommal kell a kapuknál áthaladni, míg az Isztria vidékét választó majd minden ötödik magyar oda-vissza 10 alkalommal kénytelen sorban állni a kapuknál. „Azokat a magyarokat sem érheti veszteség, akik nem használják fel az ENC-készüléken lévő teljes összeget egy szezonban, mivel a feltöltött összeg korlátlan ideig, akár 5–10 év múlva is felhasználható, a készülék pedig nem névre szóló, és nem is rendszámhoz kötött, így érdemes lehet akár családon vagy baráti társaságon belül egymásnak is továbbadni, megosztva ezzel a költségeket” – tette hozzá Szalayné Bujdos Eszter.

Még a szezon előtt érdemes észbe kapni

A kutatásából jól látszik, hogy ha autóval indul valaki külföldi nyaralásra, a legutolsó dolog, amivel foglalkozik, az a fizetős utakra érvényes pályamatricák vagy a kapus rendszerhez szükséges készülékek beszerzése: a megkérdezett autósok harmada csak útközben gondoskodik róla, további 30 százalékuk pedig pár nappal az utazás előtt.

Azonban nem árt tudni, hogy a horvát kapukhoz praktikus ENC-készülékek személyesen kizárólag Horvátországban vásárolhatók meg a horvát autópálya-kezelő 12 irodájában, melyek szezonban sem biztosítanak hosszabb nyitvatartást, ráadásul az ott dolgozók legtöbbször csak horvátul beszélnek. Online rendelés esetén pedig minimum 2 hét, mire a készüléket kézhez kapjuk. „A tavalyi tapasztalatok alapján főszezonban június elejétől kezdve erőteljesen akadozik a készülékek ellátása a horvát autópálya-kezelő részéről, így ez az idő akár 4–6 hétre is kitolódhat, és volt már példa arra is, hogy júliusban hosszabb időre szüneteltették a kiadást. Aki biztosra akar menni, annak érdemes mielőbb online megrendelni a készüléket” – figyelmeztetett a szakember.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei