Idén még a szüret sem a megszokott időben volt

A tavalyi kiugróan jó termést mennyiségben és minőségben is túlszárnyalják 

Az időjárás újabb szokatlan játéka, hogy októberben már nem találhatunk szőlőt a badacsonyi tőkéken, ami a legöregebb borászok életében is először fordul elő. Az egri borvidéken is csak azért tart még a szüret, mert a rekordtermés miatt a szőlőt nincs hol tárolni.

Az időjárás furcsaságai már az év első hónapjaiban elkezdődtek. Idén eddig kétszer annyi csapadékban volt részünk, mint az utolsó 60 év átlagában és mindezt úgy, hogy a napsütéses órák száma is 10 százalékkal meghaladta a korábbi évek átlagát. A szőlő tehát vizet, napot, mindent megkapott, amit szeret. Ezt már az idei évben is meghálálta, hiszen várhatóan országszerte rekordtermés lesz, és ami igen ritka, ez mennyiségben és minőségben egyaránt értendő. A tavalyi kiugróan jó termést idén még kb. 10–20 százalékkal sikerült túlszárnyalni, és a mediterrán időjárásnak köszönhetően soha nem látottan magasak a mustfokok is.

„A korai illatos fajtákat, Irsai, Csabagyöngye, muskotályok, alig érinti az évjárathatás, ha a borok mégis jobbak lettek, akkor az csak azért van, mert megint tanultunk valamit. A középérésű fajták, Olaszrizling, Chardonnay és a rozék teltebbek, magasabb alkoholfokúak lesznek az évben, a közepes árszegmensű borok minősége ezeknél a fajtáknál közelít a prémiumtermékekhez. A fantasztikus időjárás hatására a legnagyobb minőségi különbséget a vörösboroknál és a késői szüretelésű boroknál várjuk, ezért reményeink szerint minden fajtát nemzetközi borversenyeken is el tudunk indítani” – összegzi a szüreti tapasztalatokat Varga Péter tulajdonos.

Majd így folytatja: „Családunk az egri borvidéken a tavalyi évi szintnek megfelelő 8 millió kiló szőlőt dolgoz fel. Itt viszont tart még a szüret, de nem azért, mert a szőlők nem értek be, hanem mert nem férnek el a pincékben. Ebben az évben csak a Balaton mellett 12 millió kilót dolgozunk fel, 1 millióval többet, mint az előző évben. Pincészetünk a szőlőtúltermelés miatt már a tavalyi évben is saját termése mellett a szükségletén túlmenően vásárolt fel szőlőt. Az idei évben is, megértve a szőlőtermelők gondjait, ezt a gyakorlatot folytattuk úgy, hogy jelentős mértékben más pincékben tartályokat béreltünk. Az már biztosnak látszik, hogy jövőre nem tudjuk tovább növelni a kapacitásunkat, így nem leszünk képesek az ideinél nagyobb mennyiségben szőlőt vásárolni. Véleményem szerint a többi nagy pincészet is hasonló helyzetben van, pedig az idei időjárásnak köszönhetően az ültetvényekben újra benne van a nagy termés lehetősége. Az ültetvények a sok eső és napsütés hatására nagyon jó kondícióban vannak, a »vénasszonyok nyara« pedig szépen beérleli a vesszőket. Az ágazat vezetésének már most érdemes lenne gondolkozni a szükséges lépéseken.”