Idén is lesznek Rozé-, rizling és jazznapok Veszprémben

Idén július 6. és 15. között rendezik meg a VeszprémFest kísérőrendezvényeként a Rozé-, rizling- és jazznapokat – közölte a rendezvény főszervezője kedden Veszprémben.

Mészáros Zoltán elmondta, hogy a továbbra is ingyenes programok helyszíne idén is a veszprémi Óváros tér lesz, ahol tíz napon át harminc koncert és harminc borász várja az érdeklődőket.
A borászatok kínálatában főként füred–csopaki, káli-medencei és badacsonyi borokat lehet kóstolni, de a déli partról is érkeznek borászok. Összesen mintegy százötven fajta balatoni bor közül választhatnak a fesztiválra érkezők – tette hozzá.
Az este hatkor, nyolckor és tízkor kezdődő koncerteken a magyar vokális jazz számos kiválósága áll színpadra. Mészáros Zoltán kiemelte: a sok tehetséges pályakezdő fiatal mellett a jazz határain kilépve olyan előadókat is hallhat a közönség, mint Gájer Bálint vagy Tóth Vera, de lesz olyan este is, amikor klasszikus zenei kvartett fog filmslágereket és ismert darabokat előadni, valamint tangókoncert is lesz a világzenei vonalat erősítve.
A programokra esténként ezerötszáz–kétezer vendéget várnak – tette hozzá a főszervező.

A rendezvény tíz napja alatt az Óváros tér körül a tűztorony és a városháza épületének homlokzatára veszprémi fiatalok alkotásait vetítik majd, a zsűri által legjobbnak választott munkák alkotóit a programokat bemutató sajtótájékoztatón díjazták.
Idén július 11. és 14. között rendezik meg a 15. VeszprémFest nagyszínpadi koncertjeit a veszprémi História Kertben, melyeken fellép Ziggy Marley, Amy Macdonald, Aloe Blacc, Joss Stone, valamint egy operaesten José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea. A veszprémi jezsuita templomkertben pedig július 11. és 13. között Lajkó Félix zenésztársaival ad koncerteket.