Hungaroringi álmok tízmilliárdokért

Az ország legnagyobb sportlétesítményének számító pálya mára elavulttá vált

Noha európai idő szerint vasárnap délelőtt leintett Kínai Nagydíjat Lewis Hamilton nyerte, ráadásul az elmúlt héten bejelentették, hogy idén rendeznek utoljára Maláj Nagydíjat, az Formula 1 magyar rajongóit leginkább az érdekli, vajon hazánk jelenlegi legnagyobb sportlétesítménye, az immár 31. esztendejébe lépett Hungaroring teljes felújítására sor kerülhet-e a megálmodott három lépcsőfokban.

Amint arról már beszámoltunk, a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma–1-es Kínai Nagydíjat, ezzel beérte a pontversenyben a most másodikként záró Sebastian Vettelt, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjét. A 32 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 54. futamgyőzelme, a vb-címvédő Mercedes-istálló pedig így sikerrel ünnepelte a 150. F–1-es versenyét. Az pontosan látszik, hogy idén Hamilton–Vettel párviadalra lehet számolni, ám mostanában több minden is izgalomban tartja a száguldó cirkusz hazai rajongóit.

A győztes brit Lewis Hamilton, a Mercedes és a második helyezett német Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője a Kínai Nagydíj leintését követően Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

A Forma–1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője, Sean Bratches közleményben jelentette be, hogy az idei lesz az utolsó Malajziai Nagydíj, annak ellenére, hogy a maláj kormánynak még a jövő évre is van szerződésük a futamrendezésre. A délkelet-ázsiai ország 1999-ben csatlakozott a Forma–1-es világbajnoki sorozathoz, azóta minden évben rendeztek versenyt Szepangban. A kormány képviselői már a tavalyi futam után jelezték, túl drága számukra a verseny, ezért nem hosszabbítják meg a 2018-ban lejáró szerződésüket. Most azonban úgy döntöttek, az októberi verseny lesz az utolsó, és már jövőre sem látják vendégül a mezőnyt.

A Hungaroringnek és a magyar kormánynak ugyan 2026-ig van szerződése a Magyar Nagydíj megrendezésére, ám ha nem újítják fel Magyarország jelenlegi legnagyobb sportlétesítményét, bizony könnyen előfordulhat, hogy elveszíthetjük a rendezés jogát. Természetesen tudják ezt a Hungaroring Sport Zrt. vezetői is, és miután a mogyoródi pálya teljes felújítása égetővé vált, egy háromlépcsős tervet dolgoztak ki a magyar F–1-es pálya modernizálására. Ugyanis nemcsak a futamot szeretnék megtartani, hanem egy egész évben, azaz 365 napon át nyitva tartó autó- és motorsportközpontot szeretnének kialakítani a pályából.

A pálya teljes rekonstrukciójának első lépcsőjeként felújították a 2016-os szezonra a Hungaroring aszfaltját, kicserélték a kopóréteget és a rázóköveket Fotó: MTI/Marjai János

Egyébként a felújítás már megkezdődött, és ennek nulladik lépcsőjét már meg is ugrották, ugyanis a 2016-os szezon kezdetére a mogyoródi aszfaltcsík teljes hosszán kicserélték a kopóréteget. A következő lépésre – az alapvető cél a nézők kiszolgálása, vagyis a lelátórendszer, a főtribün mögötti terület korszerűsítése, új televíziós kommentátorfülkék, promóterklub és értékesítendő skyboxok, illetve a konferenciatermek építése – idén szeptemberben kerül sor, és a kormány a munkálatokra a 2017-es költségvetésből 5 milliárd forintot különített el erre a célra.

A második ütemben, 2018 őszétől a sportszakma igényeit kielégítő, a pálya belsejére kiterjedő felújításokat végeznék el – a főépületek és a garázsok lebontása, újjáépítése, valamint a teljesen elöregedett közműhálózat cseréje –, míg a harmadikban felépülhetne a látogatóközpont, a múzeum és a kiszolgálólétesítmények, amelyek lehetővé tennék, hogy a Hungaroring egész évben látogatható motorizációs centrum legyen. És akkor még nem esett szó például az olyan, most is egész évben működő kiszolgálóépületekről, mint a tanpálya – a személyautós és a buszos oktatáson kívül a kamionosoknak is tudjanak vezetéstechnikai tréningeket tartani –, vagy az off-road pálya felújítása és bővítése, valamint a sok gondot okozó zajvédelem teljes kiépítése.

A teljesen felújított Hungaroring látványterve Fotó: Hungaroring

Hogy mindez mégis mennyibe fog kerülni? Nos, az előzetes tervezés alapján az első fázis mindennel együtt 20 milliárd forintba fog kerülni, míg a második lépcső megugrására mindenképpen a 2018-as és 2019-es költségvetésből kell elkülöníteni a fedezetet – megközelítőleg hasonló költségből, mint az elsőnél –, míg a harmadik lépcsőfok esetén kizárólag az első kettő megvalósulása esetén érdemes beszélni.

Úgy 2019–2020 körül.

Szabadidővel kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: szabadidő

 

Call Now Button