A horkolók éjszakánként küzdenek a levegőért

Az alvásbetegségek között első helyen szerepel a horkolás. Ilyenkor alvás közben egyfajta rendellenesség lép fel a légzésben. Minden horkoló megküzd a levegőért. Ugyanakkor nem számít, hogy a párok mennyire szeretik egymást, az alváshiány bárkit kifordít addigi önmagából és tönkreteheti a kapcsolatot. A horkolást nemcsak elviselhetetlen hallgatni, de légzéskimaradást is okozhat, ami már problémát jelent. Ha a partner horkol, akkor dönthetünk úgy, hogy egyedül alszunk, viszont ez az intimitás megvonását jelenti, és feszült viszonyt válthat ki.

Éjjel is legalább fél liter levegőt kell a tüdőbe juttatni légvételenként. Dr. Pálmai Erika fül-orr-gégész az alvás világnapja alkalmából a seniorplus.hu kérdésére elmondta, hogy amikor a horkoló az oxigénszint csökkenését észleli, azonnal be akarja ezt fejezni – hiszen oxigénhiányban meghalhatnánk –, így megemeli az adrenalinszintjét a vérben, ezáltal nő a vérnyomás és a vércukor szintje is, ami által a hasnyálmirigy túlterhelődik. A szakorvos figyelmeztet arra, hogy ez a folyamat hosszabb távon magasvérnyomás-, valamint cukorbetegség kialakulásához vezethet. Megnő éjszaka alvás közben keletkező szívinfarktus veszélye is. Ugyanakkor a túlsúlyosoknál a toka vastagodása miatt veszélyesebb reakciót is kiválthat.

Először mindenképpen meg kell találni a horkolás okát és kezeltetni kell. Az alvásbetegségek között első helyen szerepel a horkolás. Ilyenkor alvás közben valamilyen rendellenesség lép fel a légzésben. Az alvó ember légzése leáll, hirtelen levegő után kap. Szűkület jön létre a felső légútban, a kisebb keresztmetszet miatt a belélegzett levegő áramlási sebessége jelentősen megnő, ami a rugalmas garatfal rezgését okozza. Ez a remegés hozza létre a horkolás hanghatását.

Nem számít, hogy a párok mennyire szeretik egymást, az alváshiány bárkit kifordít addigi önmagából és tönkreteheti a kapcsolatot. A horkolást nemcsak elviselhetetlen hallgatni, de légzéskimaradást is okozhat, ami már problémát jelent. Ha a partner horkol, akkor dönthetünk úgy, hogy egyedül alszunk, viszont ez az intimitás megvonását jelenti, és feszült viszonyt válthat ki. Egy darabig az is megoldás lehet, ha felébresztjük a horkolót, változtasson pozíciót. Ha ez sem megy, sajnos a pároknak együtt kell orvoslást találniuk erre, mert tönkre mehet a kapcsolatuk.

Középkorú nőknél gyakoribb a horkolás

A horkolás a leggyakoribb jele az úgynevezett alvási apnoe-betegségnek, melynek első tüneteit rendszerint nem a beteg, sokkal inkább a hálótárs észleli. Alvási apnoe esetén a horkolás mellett az éjszakai pihenést légzéskimaradások szakítják meg, melyeket hosszabb csend után hangosabb, hörgésszerű, mély lélegzetvétel kísér – magyarázta dr. Káli Judit neurológus. A megzavart éjszakai alvás következtében a betegek reggeli fejfájásról, napközben pedig fáradtságról panaszkodhatnak. Az alvási apnoe-betegség előfordulása férfiak körében gyakoribb, de az esetek száma középkorú hölgyek körében is magas, megközelítőleg három százalék körülire tehető. A klimaxot követően pedig férfiak és nők egyenlő gyakorisággal szenvednek ebben a betegségben.

A frontok is okozhatnak alvászavart

Az alvás gyakori beszédtéma, mert manapság egyre többen szenvednek alvászavarban. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint az európai lakosság negyven százaléka kénytelen két-három órás alvással beérni éjszakánként. A szakemberek szerint az átlagembereknek öt-hat órát kell ahhoz aludniuk naponta, hogy kipihentnek érezzék magukat. Ma a magyar lakosság harmada szenved alvászavarban. Amennyiben meghatározott okot keresünk az alvászavar hátterében, úgy elsősorban a szív- és vérkeringési rendszer, a légzési rendszer megbetegedései vannak előtérben, de gyakran rontják meg az alvást idegrendszeri és mozgásszervi elváltozások is. Sokféle tényező miatt alakulhatnak ki alvászavarok. Magyarországon az első helyen a különböző időjárási frontok okozta nem alvás szerepel. Melegfront esetén az ember nehezen alszik el, vagy éjszaka többször felriad, illetve reggel túl korán ébred. Ha átmeneti a panasz, akkor nincs nagy jelentősége. Amennyiben túl gyakran előfordul, érdemes orvoshoz menni – mondta dr. Konrád Tamás belgyógyász. A szakorvos szerint a tartós alvászavar gyakran kapcsolódik különböző testi betegségekhez is, például fájdalomhoz, légzőszervi bántalmakhoz. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás hiányában csökken a teljesítőképesség, romlik a hangulat.

A horkolás kapcsán a legtöbben inkább a férfiakra gondolunk

A horkolás kapcsán a legtöbben valóban inkább a férfiakra gondolunk, pedig a probléma a középkorú nők esetében is gyakran megoldatlan marad – hívja fel a figyelmet a főorvosnő. Nők esetében gyakran jelentkezik a hormonális változások idején. Emellett horkolásra hajlamosító tényező a dohányzás is. Ez a betegség egyébként kezelhető az alváscentrumokban. Akár egy CPAP-terápiával (pozitív nyomású légsínterápia), amelynek lényege, hogy jól záródó és a beteg által jól tolerálható, speciális anyagból készült orrmaszk vagy orr-száj maszk segítségével a készülék folyamatos pozitív levegőnyomást biztosít a felső légutakon keresztül a tüdő felé, így segítve a szabad és akadálymentes légzést alvás alatt. A terápia hosszú távú kezelést jelent, a tapasztalatok alapján a kezdeti idegenkedést követően a betegek viszonylag rövid idő alatt hozzászoknak a készülék alkalmazásához. A hosszú távú előnyök, a komolyabb szövődmények megelőzése mellett pedig rövid idő alatt jelentkeznek a terápia kedvező hatásai: a nyugodt éjszakai alvás, a reggeli fejfájás és a nappali fáradtságérzet megszűnése.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei