Hihetetlen mennyiségű élelmiszert dobunk ki feleslegesen

Átlagosan 68 kilónyi élelmiszer-hulladékot termel minden ember Magyarországon, aminek fele egyértelműen pazarlás – derül ki a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal felméréséből.

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, amelynek jelentős hányada a háztartásokban termelődik. A felmérések szerint sokat pazarolunk hazánkban. A hazai élelmiszer-hulladékok körülbelül harmada a háztartásokban termelődik. Bár a becslések fejenként 39 kilogrammról szólnak, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint egy év alatt 68 kilónyi élelmiszer-hulladékot termel egy ember Magyarországon. Ennek csaknem fele, a 49 százaléka egyértelmű pazarlás.

Még kézzelfoghatóbb adat, ha azt mondjuk, hogy az elpazarolt mennyiség 450 ezer ember egész éves élelmiszer-ellátását elégíthetné ki – magyarázta Kasza Gyula, a Nébih igazgatóhelyettese.

Az eredmények egyértelmű összefüggéseket mutattak az egy főre jutó GDP és az élelmiszer-pazarlás között. Ennek arányában Európa tehetősebb államaiban több a szemétbe kerülő étel.

Kasza Gyula hozzátette: különösen magas az élelmiszer-pazarlás az Egyesült Királyságban, Luxemburgban, Németországban és Franciaországban is. Magyarország a pazarlást mutató lista második felében található.

Globálisan az emberi fogyasztásra megtermelt élelmiszer egyharmada, évente mintegy 1,3 milliárd tonna végzi hulladékként vagy megy kárba. Valódi eredményt a gyermekek esetében lehet elérni, a Nébih ezért is vezette be a maradék nélkül oktatási programot, amely az általános iskolás diákokat célozza meg – mondta Kasza Gyula.

Hozzátette: egy átlagos magyar fogyasztó évente több mint 30 kilogramm élelmiszert dob ki azért, mert a vásárolt termék megromlott vagy feleslegessé vált. Ha ezt sikerülne kiküszöbölni, egy négytagú család évente akár 50 ezer forintot is megtakaríthatna. A pazarlás jórészt a helytelen tárolásból fakad.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei