Háromszor is megmásztam a Machu Picchut, a világ hét új csodájának egyikét, az inka legenda részét Peruban

Majdnem sírva fakadtam Peruban a Machu Picchu lábánál! Egész életemben ide vágytam, a bakancslistámon az első helyen szerepelt, s amikor kiszálltam a vonatból, úgy ömlött az eső, hogy pár méterre sem láttam. Egy hete voltam már Peruban, s mindennap fényűző napsütés fogadott, csak épp akkor borult be, s zuhogott, amikor én a szent hegyhez érkeztem.

Ilyen a formám! A kisvárosi vasútállomástól buszok visznek fel igen kanyargós hegyi úton a romokhoz, általában hosszú sor kígyózik a buszvégállomáson felszállásra várva a járatokhoz, amelyek menetideje 25 perc. Több mint egy órát álltam sorba a buszhoz a rossz idő ellenére, s közben, bár vettem egy vékony műanyag poncsót, bőrig áztam.

Fent a hegyen a látótávolság zéró volt. Az idegenvezetőm nyugtatott, hogy délutánra vagy másnapra talán kiderül, s arra ösztökélt, hogy másszuk meg a hegyet esőben is. Nem volt nagy élvezet, s csak felhőket tudtam fotózni. Ott álltam a világ hét új csodájának egyikén, s nem láttam a romvárost a ködben, felhőben!

A feleségem pityergett, s méltatlankodott. Sok pénzt adtunk ki azért, hogy az álmunk megvalósuljon, s tessék: továbbra is kilátástalanul zuhogott.

Az idegenvezetőnk azt javasolta, menjünk el ebédelni, s pár óra múlva majd látjuk, javul-e az idő. Órákat ültünk a nyitott büfében, s szétfagytunk! Viszont valami kezdett derengeni. Délután 3 óra körül így újra nekivágtunk a Machu Picchu megmászásának, ami nem könnyű, főleg nedves talajon. S egy picit javult az idő, néha előtűnt a felhők közül a romváros, de nem volt az igazi élmény.

Maradt a másnap. Alig aludtunk az izgalomtól, s már reggel 6 órakor sorban álltunk a busznál, hogy harmadszorra is feljussunk a Machu Picchu csúcsára. S ekkor mellénk szegődött a szerencse. 3 órán át sütött a nap, s amikor már annyira elfáradtunk, hogy elhatároztuk, lejövünk a hegyről, akkor kezdett esni. Tudtunk tehát gyönyörködni a látványban és fotózni!

3 órán át sütött a nap

A rendkívül látványos Machu Picchu romváros 2380 méter magasan fekszik a tengerszint felett két hatalmas hegycsúcs között, mint említettem, gyakran felhőkben úszva, eltakarva a háttérben lévő, az esőerdővel betakart hegyek ormait. A romok déli oldalán található az Öreg-hegy, vagyis maga a Machu Picchu, míg a szemközti oldalon a Fiatal-hegy, a Huayna Picchu. Lent, a mélyben az Urabamba-folyó hömpölyög, hatalmas sziklák között, keresztülszelve Agua Calientes városát, amit manapság már inkább Machu Picchu Pueblo városnak hívnak. Ez a kis városka csak vonattal közelíthető meg, országút nem vezet ide a Szent-völgyből, hacsak nem valaki gyalog érkezik az inka ösvényen keresztül.

Az inkák sok elfelejtett város legendáját hagyták ránk, ezek közül is a legérdekesebb a Machu Picchu története. Hiram Bingham amerikai tudós fedezte fel 1911-ben az őserdővel teljesen elfedett várost, amely több mint 200 épületből állt, illetve azok romjaiból. Különlegesség, hogy az épületek tökéletesen egymáshoz illesztett hatalmas kövekből készültek, s így építettek az inkák fürdőket, templomokat, mezőgazdasági művelésre alkalmas teraszokat, s lépcsőket. A Machu Picchu megtekintésekor érdemes túravezetőt igénybe venni, aki elmagyarázza a múltat, a történelmet, majd ezt követően hagyni kell időt arra, hogy magunkban is tanulmányozzuk az inka romvárost.

A perui kormány, annak érdekében, hogy megóvja a Machu Picchut, korlátozza a napi látogatók számát.

Érdemes felmászni a Nap kapuhoz, innen a legszebb a kilátás. Ez a túra legalább egy órát vesz igénybe, de megéri a látvány. Aki szeretne sokat idézni a romvárosban, az megteheti, de figyelembe kell venni, hogy mikor indul az ember vonatja vissza a Szent.völgybe, illetve tudni kell, hogy 17.30-kor bezár a világörökségnek nyilvánított romváros.

A perui kormány, annak érdekében, hogy megóvja a Machu Picchut, korlátozza a napi látogatók számát. Csak úgy lehet jegyet venni jó előre, ha a turista megadja a nevét, az útlevél adatait, hogy számon tarthassák, kik látogatták meg a romvárost. Különösen a főszezonban nehéz belépőhöz jutni, az utazási irodák azt javasolják, hogy minimum két-három hónappal a látogatás előtt meg kell vásárolni a belépőt, amely nem ruházható át másra.

Ha a Machu Picchura utazol, csak egy 5 kg-os hátizsákkal mehetsz, a nagy utazótáskákat, bőröndöket hátra kell hagynod a Szent-völgyben vagy Cuzcóban a szállodádban. A hoteleknek a megőrzésre van külön szolgáltatásuk, ráadásul ingyenesen.

A legjobb hotel egy éjszakára Machu Picchu városban a Sumaq. Én is itt laktam egy éjszakára. Ez az 5 csillagos szálloda igen közel van a buszvégállomáshoz, s közvetlenül az Urubamba-folyó mentén található, az erkélyek a völgyre néznek. A szobák igen nagyok és kényelmesek, hatalmas franciaágy áll rendelkezésre, s márvány fürdőszoba. A hotel a la carte étterme perui tradicionális finomságokat, a Suquy bár és kávézó remek koktélokat kínál, mint például a pisco sauer.

Ha fáradt vagy, vár az Aqlla wellnessközpont, ahol lelazulhatsz, még masszázst is kaphatsz.

A Hiram Bingham vonat a legluxusabb, amivel megközelítheted Cuzcobol Machu Picchu várost, de igazán kellemes utazást nyújt a Peru Rail Vistadome vonatja is. Ez utóbbi ráadásul sokkal olcsóbb, s még egy előnye, hogy a Szent-völgyben lévő Tambo del Inka Hotel kertjében is van megállója, vagyis – ha itt laksz – csak ki kell sétálni a szállóból, s 2 perc múlva már a luxusvonaton ülhetsz.

A Machu Picchutól visszafelé a vonaton sokféle program vár, többek között divatbemutató, s perui élő zene.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook-boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat. Ha szeretnél fél áron hozzájutni a népszerű utazási riportkönyveimhez, akkor menj a főmenüben a Könyv rovathoz, s on-line megrendelheted bármelyik riportkönyvemet 50% engedménnyel!

www.alomutazo.hu

Call Now Button