Harminc éve indult a Szomszédok

1987. május 7-én mutatták be a gazdagréti panelház lakóinak életét bemutató teleregény első részét

A harminc éve indult sorozatban Vágásiék, Takácsék, Mágenheimék mindennapjait követhették nyomon a nézők, attól kezdve, hogy beköltöztek a panelházba. A kéthetente csütörtökönként jelentkező epizódokban a szereplők mindennapi problémáit kisebb-nagyobb gondjait dolgozták fel. A sorozat sikerét az is mutatja, hogy volt olyan epizód, amelyet hat és félmillión néztek meg.

A sorozatból 331 rész készült, az utolsót 1999. december 31-én mutatták be.

Nemcsák Károly, aki Vágási Ferencet alakította a sorozatban, az M1 aktuális csatorna hétfői adásában elmondta: a nagy nézettség titka az lehetett, hogy a sorozat azokról a problémákról beszélt, amelyek mindenkit foglalkoztattak, de közben nem politizált. Ezenkívül a sikert az is adhatta, hogy a legkisebb epizódszerepet is színészek játszották.

Nemcsák Károly a fiatal nyomdászt, Vágási Ferencet alakította a sorozatban

„Minden egyes feladat, minden egyes kis feladat komoly színészi teljesítményt rejtett magában” – hangsúlyozta, majd hozzátette: Horváth Ádám rendező nagyon jól ismerte a szereplőket, ezért sok olyan mozzanat is bekerült a sorozatba, amely a szereplők életével kapcsolatban állt.

Gór Nagy Mária, aki Nagy Vilma testnevelőtanárt alakította a sorozatban, elmondta, hogy annak idején, amikor elvállalta a felkérést, fiai még kicsik voltak és nehéz volt megoldani a felügyeletüket, ezért Horváth Ádám beleírta őket a történetbe.

Egy ország kedvencei voltak

„Így Vilmának volt két nagyon rossz gyereke, akik többek között cigarettáztak és felgyújtották a szalmakazalt” – idézte fel Gór Nagy Mária, hozzátéve, hogy a közel tizenhárom évig zajló forgatások alatt a csapat egy igazi baráti társasággá alakult és mindig nagyon várták a közös munkát.

Horváth Ádám rendező az egyik felvételt irányítja

A sorozatban a Mágenheim Julcsi nagymamáját, Etust alakító Csűrös Karola elmondta, hogy a forgatás kezdetekor nem gondolta volna, hogy harminc év elteltével is ilyen népszerű lesz a sorozat és hogy még a mai napig még mindig Etussal azonosítják őt. Horváth Ádám, a sorozat forgatókönyvírója és rendezője azt mondta, hogy a Szomszédok harminc év elteltével már a történelmet mutatja be, ez lehet a mostani népszerűségének a titka, annak idején pedig azért lehetett sikeres, mert naprakészen mutatta be azokat a dolgokat, amelyek annak idején foglalkoztatták az embereket.

Call Now Button