Hamarosan teljes holdfogyatkozás lesz

Az év talán leglátványosabb csillagászati jelensége közeleg, július 27-én, pénteken ugyanis az esti szürkületben teljes holdfogyatkozást figyelhetünk meg, derült idő esetén. Az időpont tehát kellemes, vacsora utáni jelenségről van szó, és Magyarországról az esemény elejétől a végéig látható lesz.

A Föld teljes árnyékába már este fél 9 előtt kicsivel elkezd belépni a kelő Hold, ekkor még nagyon alacsonyan, délkeleti irányban látszik. Ez lesz a részleges fázis, a Hold elkezd fogyni. 21 óra 30-kor teljesen belemerül az árnyékba, mélyvörössé és sötétté válik a telihold, és ez 103 percig (a 21. században a legtovább éppen most) így is marad. Éjjel negyed 12 előtt kibújik az árnyékból és egyre nagyobb hányada fénylik majd, éjfél után negyed órával már újra (majdnem) teljes fényében ragyog a telihold. Valójában ekkor még egy darabig félárnyékos lesz a fogyatkozás, de ez már nem olyan látványos, halványszürke fátyolként észlelhető.

Távcső kell a megfigyeléshez?

Nem feltétlenül. A Hold elsötétülése kiválóan észlelhető akár szabad szemmel is, de ha van otthon kis kézi látcső (binokulár), ez a legideálisabb. Teleszkópos megfigyelés esetén válasszuk a kis nagyítást, nagy látómezőt adó okulárokat.

Honnan nézzük?

Ha derült az ég, nagyvárosból az esti szürkületben is látható lesz.

Mire számíthatunk a fogyatkozás alatt?

Az est során nem számíthatunk többre, mint egy szép és látványos természeti jelenségre és lelkes, csillagászat iránt érdeklődő embertársaink társaságára.