Hajdu Steve: a humor a túlélés eszköze

A bohóc szíve mindig nevet, az egyik szemével együtt. Nekem mindkettőből kijut bőven. Engem a humorban vonz a szarkazmus, az irónia, amely az élet fonákságait is megmutatja. Amikor akár sírhatnánk, de mégis nevetünk. Biztos ez a komédiás sorsom – mondta a seniorplus.hu-nak Hajdu Steve. A népszerű színművész nem bánja azt sem, ha beskatulyázzák szórakoztató színésznek.

Hajdu Steve most az ország nagy sportcsarnokait járja a Mamma Mia! turné keretében. A Madách Színház hatalmas sikerű előadását egy-egy helyszínen háromszor-négyszer is műsorra kell tűzni az óriási érdeklődés miatt. A kedvelt színművész a darabban Bill Austin szerepét formálja meg emlékezetesen.

Számára is nagy élmény, hogy több ezer ember előtt kell játszania, amikor a finálénál szinte robban a sportcsarnok és táncoló, éneklő emberek veszik körbe őket a színpad előtt.

–  Arénákban játszani más, mint színházban. Az ember kilép a hétköznapi komfortzónájából, ott öltözik többedmagával, ahol előtte esetleg világsztár kézisek, kosarasok ültek. Átérezheted ebben az atmoszférában, milyen lehet, amikor egy sportoló kivonul mondjuk ötezer tomboló ember elé. Fantasztikus energiák szabadulhatnak fel, egyedi élmény ez! Hasonlót érzek most ennek a turnénak a keretében. Láttam Mamma Mia! előadást Londonban színházban, mondjuk ott háromezren ültünk, s az nézőként varázsolt el. Itt színészként kapok ilyen impulzusokat – mesélte az előadás élményeiről Hajdu Steve, aki fiatalkorában inkább Pink Floyd-, Jethro Tull- és Police-rajongó volt, az Abba dalait később szerette meg. Ez köszönhető ennek a produkciónak is, amely a bemutatója óta az ország legnézettebb musicale.

A színművész mindemellett játszik más színházakban, szinkronizál, filmezik, televíziós műsorokban szerepel, zenél, stand–uppol, rádiós műsort vezet, és ha kell, elmegy főzővetélkedőkbe is. Arra a kérdésre, hogy miért vállal ennyi mindent el, azt válaszolta nevetve: biztos azért, mert valójában lehet, hogy semmihez sem ért. Hozzátette, mindezt édes teherként éli meg, mert egy színésznek általában semmi nem jó. Ha sokat játszik, az a baja, ha nem foglalkoztatják, akkor azért problémázik, ha kis szerepre osztják be, amiatt veri az asztalt, ha nagy szerepet kap, abba bele akar halni. Hajdu Steve ezért is keresi mindenben az örömet és a sokszínűséget.

–  Engem tényleg sok minden érdekel, mindegyik feladatban jól érzem magam. A színészetet sem munkának tartom, inkább örömforrásnak. Szeretem azokat a dolgokat, amelyekben részt vehetek. Szívesen játszom színházban, szeretem a szinkront, a filmet, de örömmel megyek a tévébe is szerepelni, még akár főzni is. Igaz, azt is tartja a mondás, aki sok mindenhez ért, az valójában semmihez nem ért. Magasságom, alkatom, játékom miatt a színművészeti főiskolán azt mondták nekem, ötvenévesen találkozok majd a megfelelő szerepekkel. Még van három évem, hogy megtaláljam magam – mondta mosolyogva Hajdu Steve, aki megjelenése, játékstílusa miatt többnyire vidám szerepeket formál meg a színházakban. Nem bánja azt sem, ha emiatt beskatulyázzák komédiázó, szórakoztató színésznek. Sőt, még örül is neki.

–  Szeretem bohóc szemszögből nézni, szemlélni a világot. A komédiásság, a bohóc szerep is lehet művészet, ha megfelelő színvonalon és minőségben közvetítik a nézők felé. Mindig annak az iránya, üzenete és mélysége a fontos. Engem a humorban vonz a szarkazmus, az irónia, amely az élet fonákságait is megmutatja. Amikor akár sírhatnánk, de mégis nevetünk. Nálunk a humor családi örökség, szüleimtől örököltem, 87 éves édesapámmal a mai napig rengeteget poénkodunk otthon, ha hazajutok – mesélte a színművész, aki szerint a humor, a nevetés gyógyít. Szerinte a mai stresszes, feszültségekkel telített világban, amikor ezernyi a gond, a probléma, hatalmas a zaj körülöttünk a hétköznapokon, még fontosabb, hogy megőrizzük a humorérzékünket, tudjunk nevetni, örülni. Bukásaink, kudarcaink közben is segíthet a humor, amely a túlélés eszköze.

Debrecen – Veszprém – Budapest
–  A debreceni gimnáziumi éveim után azonnal jelentkeztem a színművészeti főiskolára, s a harmadik rostán estem ki. Gondoltam, egy év múlva újra próbálkozom. Kapás Dezső, a veszprémi színház akkori főrendezője hívott a stúdióba, ahol remek csapat jött össze. Innen indult Fekete Ernő, Nyári Oszkár is. Olyan volt számomra az az egy év, akár egy végtelen boldog nap – emlékezett vissza a régi veszprémi időkre a színművész, aki először A kőszívű ember fiai című előadásban statisztált huszárként. Majd kisebb szerepek után részt vett Kapás Dezső végzős osztályának legendás veszprémi bemutatkozó előadásában, a Bűn és bűnhődésben, amelyben Alföldi Róbert volt a főszereplő. Az akkor vékony dongájú Hajdu István – akit Kálloy Molnár Péter keresztelt el Steve–nek – pópát alakított a produkcióban, még arra is emlékezett, hogy Dobos Ildikó az egyik jelenetükben hozzávágott egy felmosórongyot. A veszprémi stúdióból aztán egyből felvették a főiskolára, Horvai István és Kapás Dezső osztályába. A színművész azonban mégsem Veszprémben, hanem a Székely Gábor nevével fémjelzett Új Színházban kezdte pályafutását, majd tíz évig a Vígszínház tagja volt. Jelenleg szabadúszó, több színházban játszik.

Amikor azt kérdeztük tőle, ő min nevetett utoljára egy nagyot, azt válaszolta, kevés pillanata akad az életében, amikor ne lenne képes röhögni. Legutóbb Szerednyey Béla mesélt neki Kállai Ferencről egy sztorit, aki osztályvezető tanára volt a főiskolán. A legendás színművész senkinek nem tudta megjegyezni pontosan a nevét, kivéve az osztály egyik legszebb lányáét, Tóth Enikőét. Amikor végeztek, utána pár évvel összetalálkozott Szerednyeyvel, akitől ennyit kérdezett: „Mondja, Péter! A Tóth Enikővel mi van most?…”

Hajdu Steve szereti az ilyen színésztörténeteket, mert ebben is mesterségének örömeit kapja vissza élményként.

S, hogy mire emlékezzenek majd róla ötven, vagy száz év múlva? Úgy véli, olyan kis pont a világban egy színész pályafutása, hogy ebben ő nem is reménykedik. De, ha valaki mégis kimondja a nevét majd a jövőben, akkor legalább nevessen is közben. Gyógyító poénként.