A görög–római színház a kedvenc helyem a szicíliai Taorminában

Szicília a Földközi-tenger legnagyobb szigete, területe 25 ezer négyzetkilométer. Görögök, normanok, arabok, bizánciak, franciák, spanyolok uralkodtak itt. Szicíliában ezért keveredik sokféle kultúra.

Ötmillió lakosa van a szigetnek.  Az olaszországi halászat huszonöt százaléka Szicíliában zajlik, ez a fő bevételi forrása, no meg a turizmus. Az európai luxusutazók kedvenc helye Taormina. Az enyém is. A mediterrán civilizáció találkozóhelye volt ez mindig is, a kelet és a nyugat közötti híd. Már a 18. század óta kedvelt turisztikai hely.

Tengerparti szakaszok, ahol fürödni is lehet

Gardini Naxos üdülőhelyen állnak meg a nagy tengerjáró hajók, Taorminától pár kilométerre. Ez a kis település tengerparti szakaszokkal zsúfolt, ahol fürödni lehet, s sok az étterem, szálloda. Kis hotelek sorakoznak egymás mellett. Én is hajóval érkeztem ide, az Azamarával.

Taormina fent van a hegytetőn, ide taxival lehet eljutni a partról. 25 euróért visz fel a taxi a városba, 30 euróért hoz le. Állítólag visszafelé hosszabb az út, de hogy miért, azt csak a taxisok tudják… (Ezek a taxisok mindenhol trükköznek a világban!)

A görög–római színház Taormina jelképe

A görög–római színház Taormina jelképe. A 3. században készült el, a görögök építették, s később a rómaiak megnagyobbították. Nagy nyári fesztiválokat rendeznek itt. Elképesztően gyönyörű. Én legalább egy órát ültem itt, s bámultam a tájat, az Etna vulkánt, ami premier plánban látható a nézőtérről. Van egy kisebb színház is, a római Odeon, amelynek egy részét fedi a Santa Caterina-templom.

Taormina gyalogos város, nem engedélyezik az autóforgalmat a falakon belül

A nagy katedrális, azaz a Duomo, az 1400-as években épült egy középkori templom maradványaira.

Taormina gyalogos város, nem engedélyezik az autóforgalmat a falakon belül. Hömpölyög a tömeg, annyi a turista, kis autókról árulják a gyümölcsöt az utcán, a citrom hatalmas, de a héja majdnem vastagabb, mint a húsa. Szinte minden házban és sikátorban étterem vagy bár üzemel. Esetleg ajándékbolt. Jó itt lötyögni egy kicsit…

A legluxusabb hotel a városban a San Domenico Palace, a Leading Hotels of the World-lánc tagja, régen kolostor volt. Menj be ide egy kávéra legalább, szép a parkja is!

Az Etna a legnagyobb aktív vulkán Európában

Az Etna a legnagyobb aktív vulkán Európában. Amint azt említettem, a görög színházból jól látható a csúcsa. Több mint 130 alkalommal tört ki ez a vulkán, s a legutóbbi 30 esztendőben már 8-szor működésbe lépett, s lövellte ki a forró lávát.

Taormina fent van a hegytetőn

Érdekesség, annak ellenére, hogy ez ilyen veszélyes hely, kialakítottak sípályákat és éttermeket a vulkán tetején, s az olaszok rendszeresen sportolnak itt télen. Az Etna domboldalán szőlőt termelnek, s bort csinálnak belőle, a neve nem túl fantáziadús: Etna bor. Az Etna Rosso és az Etna Bianco a híres.

A mediterrán konyhát ki kell próbálnod Taorminában. Ez három részre osztható, keleti mediterrán, észak-afrikai és dél-európai. Itt ez utóbbi honos. A fő eleme a paradicsom. Érdekesség, hogy a 16. században a pápa betiltotta a paradicsomfogyasztást a mai Olaszország területén, de ez a tiltás nem volt, nem is lehetett sokáig érvényben.

A mediterrán étkezés egészséges

A mediterrán étkezés egészséges, sok hal, zöldség, gyümölcs, uborka, padlizsán és paradicsom. No meg bab. A húsok közül a bárány és a kecske az első számú kedvenc. Petrezselyem, oregánó, rozmaring.  Friss sajt, méz, joghurtok. S ne feledjük az olívabogyót és az olívaolajat, amivel a salátákat megbolondítják!

A szicíliai makaróni paradicsommal s padlizsánnal a csúcs, s persze egy kis parmezánsajttal a tetején. Nagyon népszerű a nyúlhús is Szicíliában.

Marsala az ismert édes boruk a helyieknek, ezt a desszertekhez fogyasztják, vagy csak úgy magában az étkezés végén. Én is ittam, felemelő, ízletes, vágyfokozó!

Taorminába egész éven át látogatást tehetsz

Taorminába egész éven át látogatást tehetsz, itt mindig jó az idő, vagy még jobb. A hangulat tipikus szicíliai, az utcán minden hónapban nagy tömegek mozognak…

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook-boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat. Ha szeretnél fél áron hozzájutni a népszerű utazási riportkönyveimhez, akkor menj a főmenüben a Könyv rovathoz, s on-line megrendelheted bármelyik riportkönyvemet 50% engedménnyel!

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu

Akár ez is tetszhet A szerző további művei