A Fürdőszövetség áfacsökkentést szeretne

Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a kormánynál, hogy jövőre a fürdőszolgáltatások áfakulcsa 18 százalékra csökkenjen a jelenlegi 27 százalékról. A szervezet szerint a hazai turizmus három fő szolgáltatási pillére – a fürdők mellett a szálláshelyek és a vendéglátás – teljes egészében a kedvezményes áfakörbe tartozna, ezzel jelentősen erősödne a teljes turisztikai ágazat tőkeereje és nemzetközi versenyképessége. Jelentős versenyhátrányt okoz az ágazatnak, hogy az EU-tagországok majdnem fele alkalmaz a magyarországinál lényegesen alacsonyabb, 3–17 százalék közötti kedvezményes áfakulcsot, közöttük több szomszédos tagállam is.

A Széchenyi fürdő állagmegőrzése és infrastrukturális fejlesztése is megoldódna      Fotók: Molnár Ádám

A magyarországi fürdőkultúra az 550 üzemelő fürdőegységével kiemelkedő értéket képvisel Európában. A hazai gyógy- és élményfürdők, uszodák évente majdnem 40 millió fürdőbelépést regisztrálnak, ezzel évente nettó 144,4 milliárd forint bevételt generálnak. A foglalkoztatáshoz és a turizmust jellemző szezonalitás csökkentéséhez közel 8 ezer dolgozó teljes munkaidős alkalmazásával járul hozzá a fürdőágazat. A tíz leglátogatottabb hazai turisztikai célpont közül hét település – Budapest, Hajdúszoboszló, Bük, Hévíz, Eger, Zalakaros, Sárvár – hagyományos fürdőváros.
A szövetség hatástanulmánya szerint az alacsonyabb áfakulcs miatti bevételkiesés az állami költségvetésben csak marginális lenne, és öt év alatt megtérülne. Az áfacsökkentéssel a fürdőknél maradó többletforrást a fürdők a bérek emelésére, állagmegőrzésre és infrastrukturális fejlesztésekre kívánják fordítani, tehát a megtakarítást visszaforgatnák a nemzetgazdaságba – hangsúlyozta a Magyar Fürdőszövetség közleménye.