Fodrok, csipkék és hercegnői álmok – ez az új esküvőtrend

Ezúttal is hódítanak az örök klasszikus menyasszonyi ruhák, ám mindenképpen legyen benne csipke. A nagy abroncsos vagy a teljesen letisztult, már-már hálóingnek is beillő fazonok egyaránt divatosnak számítanak 2018-ban is. A szín az ekrü, a törtfehér, illetve a hófehér maradt. A lényeg, hogy nyissunk az antik formák felé. Ám hogy a külsőségeket romantikusra, szecessziósra vagy netalántán hercegnői eleganciára tervezzük, az már az ifjú párra van bízva. Pálmai Magdaléna esküvőszervező szerint néha a kevesebb több, érdemes ezért a döntés előtt a natúr ruhakölteményeket is szemrevételezni.

Az igazán jól sikerült esküvő szervezésére érdemes egy évet szánni. Első az időpont kiválasztása. No meg a helyszín. Vízparti szálloda, kastélyszálló, régi ódon kúria vagy a Dunán egy hajó. Ha mindez eldőlt, akkor jöhet a menyasszonyi ruha színe és formája, és csak utána a kiegészítők. Érdemes a fodrok és a csipkék között ezúttal elmerengeni, hiszen ez 2018 újdonsága. Hódítanak hozzá a teljesen fedetlenek vállak és az egyenes vonalak is. Fontos, hogy már az elején döntsük el, fátyollal vagy fátyol nélkül szeretnénk férjhez menni – magyarázta Pálmai Magdaléna.

Ne feledjük, az ősi kultúrákban a menyasszony azért hordott fátylat, hogy az megvédje őt a veszélytől és a gonosz szellemektől. Az ókori görögöknél és a rómaiaknál már gyakorlatiasabb okok szóltak a használata mellett, ugyanis az volt a szerepe, hogy a férj elől eltitkolják a menyasszony arcát. Mivel a házasságot a család intézte és szervezte, a férj egészen a házasságkötés pillanatáig nem láthatta menyasszonyát. Így próbálták meg elkerülni azt, hogy meghiúsuljon a házasságkötés, ha esetleg a férjnek nem tetszene a számára kiválasztott leány. A 19. században a esküvői fátyol a szüzességet, tisztaságot, ártatlanságot és szerénységet szimbolizálta. Az a nézet élt, hogy rossz szerencsét hoz, ha a férj a házasságkötés előtt meglátja a menyasszonyt. A fátyol felemelése sokáig annak a szimbóluma volt, hogy a férj birtokba veszi a feleségét. Ma már sokkal inkább egy olyan fejdísz, amely sokat számít az összhatás szempontjából. De a szüzességet semmiképen nem jelképezi – magyarázta az esküvőszervező. Divat a hajba betűzött változat, amihez csodás kontyokat lehet készíteni. Sokan azonban a nagymamáink divatját választják a 20-as évekből és virágdíszek kerülnek a fátyol mellé.

A csokor virágai és színei köszönnek vissza az autón, a vőlegény kitűzőjén

Ha megvan a ruha és kiegészítői, jöhet az elmaradhatatlan csokor. Akárhogy nézzük, a csokor virágai és színei köszönnek vissza az autón, a vőlegény kitűzőjén, ha van és a teremdíszítésnél is. Sőt még a szalvéták színeit is ehhez választják ki a szakemberek. Hódít a zöld a naranccsal, a lila, a kékesszürke. Ám, hogy mindezt el tudjuk képzelni, abban segít november 4–5 én a Hungexpón az esküvő kiállítás.

Köves vagy egyszerű?

A gyűrűk megválasztását is érdemes átgondolni előre. Arany, fehérarany, netán valami extra? Ne feledkezzünk meg a karikagyűrűről sem, hiszen a legtöbbet soha le sem veszik, legalábbis a hölgyek! A magyar hagyományok szerint a karikagyűrűt a jegyespár együtt választja ki, a karika az örökkévalóságot jelképezi. A házasságkötésig ezt a gyűrűt a bal kézen viselték régen, az esküvő után azonban átkerült a jobb kéz gyűrűsujjára. Mostanában a karikagyűrű mellé társul a kísérőgyűrű is, amit általában kővel vagy kövekkel díszítenek. Ezt lánykéréskor szokás átadni. A bal kézen a karikagyűrű felett viselik a menyasszonyok általában az esküvőig, a nagy nap után azonban helyet cserél a két gyűrű. Egy másik szokás szerint az esküvőig a kísérőgyűrűt a jobb, a karikát a bal kézen hordja a menyasszony, a lagzi után azonban helyet cserélnek. Ma már persze a hagyományokat nem sokan, vagy csak egyes vidéken tartják be és kényelmi vagy egyéb okokból máshogyan viselik.

Az igazán jól sikerült esküvő szervezésére érdemes egy évet szánni

Pirosat ne vegyünk fel esküvőre!

Ne feledjük, ha vendégként érkezünk egy esküvőre vagy egy igazi nagy lagziba, ott is érdemes betartani néhány szabályt. Pirosban, ekrüben, fehérben és a gyászos feketében egy nő soha ne menjen ilyen helyre – hívta fel a figyelmet Pálmai Magdaléna. Ha már sötét színt választunk, maradjunk a bordónál vagy a lila sötétebb árnyalatánál. A pirosat és a lazac színt a menyecskeruha miatt érdemes kihagyni. Előre érdemes tájékozódni, hol lesz, mert ma már sok helyen elvárás a koktélruha vagy egy hosszú estélyi. A férfiakra is vonatkoznak szabályok. Tilos a csíkos és a kockás, valamint a hétköznapokon megszokott farmer, póló és hozzá egy lezser zakó. Akkor is, ha a szabadban lesz a házasságkötés. Itt az eleganciára kell törekedni. Egy sötétebb öltöny egy fehér inggel, mellénnyel igazán hódító lehet. No és a hozzá illő cipő. Hiszen egy férfi legfontosabb kelléke a cipője.

A menüt és a zenekart is jól gondoljuk át előre!

Ha mindez megvan, akkor keressük meg a legjobb zenekart, mert ők határozzák meg az est hangulatát. Majd egy kiváló fotóst és videóst, hogy a legszebb pillanatokról az unokáknak is tudjunk majd mesélni. Ezután jöhet a menü és a meghívók, azt is fél évvel előtte érdemes kiküldeni, nehogy a kedvenc barátnőnk azért maradjon le, mert esetleg más programon vesz részt. Ja és hogy minderre mennyit szánunk, döntsön a pénztárca, hitelbe ugyanis nem érdemes belevágni, mert ha nem is váláshoz, de nagy bosszúsághoz vezethet, ami beárnyékolhatja a házasságot.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei