Fürdőélet a Nagy Háborúban

A háború általános jelenségei (munkaerő bevonultatása, hadigazdálkodás stb.) a fürdőket és az ásványvízforrásokat sem kerülték el, egy részük felvonulási, illetve hadműveleti területre esett, ami súlyos következményekkel járt.

A frontokon a katonák az ellenségen kívül sárral, piszokkal és tetvekkel is harcot vívtak. Olykor hetekig nem került le róluk a ruha, „agyagemberekké” váltak. A hadvezetés felállítható tábori fürdőkkel, fürdővonatokkal, fertőtlenítőberendezésekkel stb. törekedett javítani a helyzeten. A csapatok szükségmegoldásokkal leleményesen segítettek magukon. Zádor István hadifestővel együtt vallották: „A fürdés volt a harctér legnagyobb élvezete.”

Az új fegyverekkel és harceljárásokkal vívott háborúban megváltozott a harctéri sérülések és betegségek jellege, mennyisége, súlyossága. A 3,8 millió hadra kelt magyar katona közül csak minden második tért vissza épségben, 743 ezer súlyos sérülést szenvedett. A hadiérdek alá rendelt fürdőhelyeket sérült és beteg katonák áradata lepte el, különösen a termálfürdőket és a klimatikus gyógyhelyeket. A háború alatt „mundérba öltözött” Magas-Tátra gyógyításon kívül alpesi kiképzés helyéül is szolgált.

A rokkantak óriási terhet róttak az államra, sorsukat az Országos Rokkantügyi Hivatal intézte. A Magyar Vöröskereszt Egylet sokrétű áldozatos munkát végzett.

A fürdőhelyek idegenforgalma a kezdeti visszaesés után emelkedett. Ebben szerepet játszott a átlagosnál jobb élelemellátásuk. Kialakult a „menázsi” turizmus: külföldiek és fővárosiak valóságos hízókúrát vettek. 1917-ben a háború sújtotta vidékeken megjelent a „csatatér”-turizmus. A fürdőhelyi bazárokban háborús propaganda- és ajándéktárgyakat is árusítottak. A háború vége felé a reklám jövedelmező dobját nyugati mintára hangosan kezdték verni. A fővárosban büszkén hangoztatták: „ma a legnagyobb divat Pesten idegent forgatni”.