Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Barkók földjén

2019.-12.-05. - 2020.-01.-25.

Az Ózd térségében élők egyik igen komoly – még alig felfedezett és kiaknázott – kulturális értéke a barkóság öröksége. A Néprajzi Múzeumban is összesen 7 db tárgyi emléket őriznek, pedig van mire büszkének lennünk!

De kik is a barkók? Észak-Borsod két részre osztható: egyrészt a különleges, máig hitelesen megőrzött gömöri térségre, másrészt az identitásukat elfeledett barkókra. A barkó népcsoport a palócok egy igen zárt közössége, különleges motívumvilággal, ami a helyi vaskohászat hatására hamar elpolgáriasodott, így a barkók szokásaikból is korán „kivetkőztek”.

Vidékfejlesztő tevékenységünket évtizedek óta végezzük, ennek során mindig is kiemelt szerepet kapott a fiatalok helyben tartása. Az évek során felnőtt egy nemzedék, olyan fiatalok, akiknek célja volt helyi kezdeményezések elindítása, melyek elősegítik térségben maradásukat. A fiatalok egyhangúlag támogatták helyi hagyományaink, gyökereink megőrzését – kiemelt figyelmet fordítva az elfelejtett barkó értékekre –, továbbörökítését, esetleges megújítását. Ennek a közös munkának köszönhető a Művésztanya létrehozása, mely 2012-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Egy sorsdöntő találkozásnak köszönhetően – Beszprémy Katalinnal, a Hagyományok Háza szakmai vezetőjével – a korábbi kezdeményezéseink a barkóság újrafelfedezése érdekében értelmet nyertek. A helyi fiatalokból és kultúraőrzőkből, térségi pedagógusokból álló csoport elsőként Szajolban vett részt az Élő Hagyomány Alapítvány kézműves táborában, majd a közös ötletelés hatására 2014 februárjában a Hagyományok Háza szakembereivel két képzés indult a Művésztanyában. A népi játszóházvezetői tanfolyam a térség pedagógusait, közösségi szakembereit fogta össze.

A mesterségtanulás-képzést négy mester tanította: Beszprémy Katalin és Illés Vanda a hímzést és a viseletvarrást, Pintér Piroska a szövést, Ament Éva a bútorfestést. A képzés keretében használati tárgyak készültek, a tervezéstől a kivitelezésig a mesterek rendkívül széles körű tudást osztottak meg a 20 inassal. A képzés eredményeként minőségi helyi termékek születtek. A projekt részeként Molnár-Madarász Melinda (Meyke) helyi fényképek és minták alapján barkóruhát tervezett, melyet Sebestyén Márta a Felszállott a páva egyik középdöntőjében is viselt. Ezt követően egy egész kollekciót tervezett Melinda, mely mind itthon, mind külföldön kiemelkedő sikert ért el.

2015-ben indult útjára bőrös képzésünk először Lukovszky Ilonával, majd 2017-ben Somos Veronikával. Az új mesterségtanulás során újabb izgalmas portékák születtek.

2017-ben elindult a Hagyományok Háza hálózati projektje, melynek mi is részesei vagyunk. Számos kiállítást, divatbemutatót, szakkört szerveztünk a térségben és tovább folytattuk a pedagógusokkal az óvodákban, iskolákban megkezdett munkát. Fontos mérföldkő az életünkben, hogy elindult a felvidéki gyűjtésünk is. Célunk, hogy az eddig összegyűjtött mintegy 2000 mintát tovább bővítsük a felvidéki barkók mintakincsével is. 2017-ben megjelent első mintakönyvünk, melyet reményeink szerint hamarosan követi a felvidéki mintákkal kibővült változat is. A hálózati együttműködés részeként 2019-ben indult el a barkó játékkészítő képzésünk, mely során 12 helyi pedagógus és közösségi szakember tanulta meg Sevella Zsuzsannától és Gonda Emmától a népművészeti játékkészítés alapjait. Azóta az egész térségben – óvodákban, iskolákban – népművészeti játékokkal fejlesztik a gyermekeket.

Célunk, hogy nemcsak a magunk, de mások örömére is tanuljunk, fejlődjünk, így adva tovább hagyományainkat, őseink mintavilágát, értékeit.

Az út amit megtettünk, csodákkal vezérelt, de még sok kihívás és tennivaló áll előttünk a barkóság újra élesztése érdekében.

Részletek

Kezdés:
2019.-12.-05.
Vége:
2020.-01.-25.

Helyszín

Budapest, Magyar Népi Iparművészeti Múzeum
Telefon:
(1) 201-8734
Honlap:
https://hagyomanyokhaza.hu
Call Now Button