Építsünk utat – műanyagból

Tartósabb, biztonságosabb és olcsóbb utakat ígér egy Indiában már sikerrel alkalmazott technológia, amely megoldást jelenthet a nem újrahasznosítható műanyag hulladékok egyre növekvő problémájára is.

India rendelkezik a világ második legnagyobb úthálózatával, ugyanakkor vezető helyen áll a közúti balesetek világranglistáján is. A dél-ázsiai ország hivatalos adatai szerint tavaly több mint 150 ezren vesztették életüket nagyjából 500 ezer közúti balesetben. A halálesetek csaknem egytizedéért olyan balesetek voltak a felelősek, amelyekben az indiai utakra jellemző kátyúk is szerepet játszottak.
Az indiai kormány a napokban jelentette be, hogy 11 milliárd dollárnak megfelelő összegből épít több mint 83 ezer kilométernyi utat a következő öt évben.
A szakértők a műanyag hulladékok feldolgozására épülő technológiának a használatát szorgalmazzák, amely nem csupán költséghatékony, hanem tartósabb és biztonságosabb utakat is eredményez.
„A műanyag utak nem csupán ellenállóbbak lesznek a jövőbeli monszunok okozta károkkal szemben, hanem megoldják a nem újrahasznosítható műanyagok problémáját is” – mondta Iser Dzsudzse Aluvalia, a városi infrastruktúráért felelős kormányzati bizottság korábbi vezetője.

Egy kilométernyi egysávos aszfaltút egy tonna műanyag hulladékot vesz fel

A közgazdász szerint egy kilométernyi egysávos aszfaltút egy tonna műanyag hulladékot vesz fel, és a műanyag megkétszerezheti, vagy akár megháromszorozhatja az út élettartamát.
India nagyjából 15 ezer tonna műanyag szemetet termel naponta, és ebből körülbelül 9 ezer tonna újrahasznosítható. A fennmaradó hulladék elárasztja a szeméttelepeket és eldugaszolja a szennyvízlevezető csatornákat, ami miatt időről időre elárasztja a víz a városokat.
A műanyag hulladékot felhasználó technológiát Rádzsagopálán Vaszudevan, a maduráji Tiagarazsar Műszaki Egyetem vegyészprofesszora fejlesztette ki. A módszer lényege, hogy a finomra aprított műanyag hulladékot – az édességek csomagolópapírjától kezdve a bevásárlószatyrokig – hozzáadják a forró aszfalthoz, majd az elegyet a kövekre öntik.
A szakember 2002-ben fejlesztette ki a technológiát és mielőtt felkereste volna vele a kormány illetékeseit, épített egy utat az egyeteménél. „Az út, amelyet csináltam, még most is tökéletes, nincsenek rajta se kátyúk, se repedések” – mondta a professzor.
Eddig legkevesebb 11 indiai állam alkalmazta a technológiát több mint 100 ezer kilométernyi autóút lefektetéséhez. A professzor egyik hallgatója Bhutánba is elvitte a technológiát.
Az indiai kormány 2015-ben a legtöbb autópálya-építésnél kötelezővé tette a műanyag hulladékok felhasználását. Az államok egy része azonban lassan teszi magáévá a technológiát, különböző okokra, egyebek között a műanyag hulladékok szétválogatásának és a kivitelezők megtalálásának nehézségeire hivatkozva.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei