Élménymajor épül Ásotthalmon

Egy 19. századi tematikus élményparkot hoznak létre Ásotthalmon, aminek központi eleme a Tömörkény-ház lesz.

Az élménymajor a skanzen világát vegyíti egy turisztikai attrakcióval. Tematikáját az Ásotthalomhoz kötődő helyi legendák adják: Rózsa Sándor, Pipás Pista története és a boszorkányperek.

A már meglévő Rózsa Sándor Emlékház mellett épülő Tömörkény-házban mindent újrahasznosítanak, olyan építészekkel, szakemberekkel dolgoznak, akik jártasak a skanzenépítésben. Az épületen belül a tárgyak is eredetiek lesznek, autentikus stílusú lesz még a búbos kemence is. Vendégfogadóként is funkcionál majd a ház, amely 19. századi hangulatot áraszt, és még az étkészlet is abból az időből származik.

Az épület körül egy műhelysort alakítanak ki látványistállóval és egy komplett kovácsműhellyel, amelyet Dorozsmán találtak. Ez egy gasztroétterem és egyben élménymúzeum lesz, interaktív elemekkel, az egyik szobában korabeli újságcikkeket olvashatnak például az érdeklődők. Az élményparkot a tervek szerint folyamatosan bővítik majd.