Elindultak a szeniorakadémiák a ZSKE szervezésében

Magyarország legnagyobb szeniorképző rendszere a Zsigmond Király Egyetem szervezésében működik immár hat és fél éve. Szeptember harmadik hetében sorra indultak kihelyezett képzései előbb Szobon, aztán Kerepesen, Bátonyterenyén, Pestszentlőrincen, Zsámbékon, majd a Bálint-házban is.

Szeptember 19-én, kedden Kispesten nyitotta meg kapuit a Kispesti Szenior Akadémia, amely immár kilencedik félévét kezdi el a ZSKE és a helyi önkormányzat együttműködésében.

A megnyitón részt vett Vinczek György alpolgármester, aki nyitóbeszédében kiemelte, hogy a ZSKE 35 képzési helyszíne közül ez a harmadik legnépszerűbb, egy-egy előadáson az önkormányzat dísztermében két helyi tévé jelenléte mellett több mint 150 ember vesz részt átlagosan. Beszédében megköszönte az egyetem szakmai közreműködését, majd sor került a nyitóelőadásra, amelyet a képzés vezetője, dr. Jászberényi József tartott a kvóciensek időskori szerepéről és a tanulási lehetőségekről.

A szeniorakadémia programjában időskori mozgással, memóriafejlesztéssel és a termékbemutatókkal kapcsolatos átverésekkel kapcsolatos előadások szerepelnek

A kispesti szeniorakadémia további programjában időskori mozgással, memóriafejlesztéssel és a termékbemutatókkal kapcsolatos átverésekkel kapcsolatos előadások szerepelnek még, a teljes program nyomon követhető a kispest.hu aktuális oldalain.

Szeptember és október folyamán a ZSKE képzési hálózatában kezdődnek előadások és tanfolyamok Bicskén, Kőbányán, az Aranytízben, Szentendrén, Bugyin, Érden, Pomázon, az Eötvös10-ben, Fóton, Kisalagon, Csömörön, Angyalföldön, Rákospalotán és Ceglédbercelen is. Új szakmai partnerként pedig a Budavári Művelődési Házzal indul komplex tanulási program október folyamán.

Tanulni sohasem késő!

Akár ez is tetszhet A szerző további művei