Életeket mentő világújdonság a rákdiagnosztikában

A világújdonságnak számító Signatera-teszt áttörés a képalkotó eljárásokhoz (PET-CT, CT, MR, röntgen) képest és az amerikai megjelenéssel egy időben Magyarországon is igénybe vehető. Az eljárással egyszerűen és hatékonyan kimutatható, hogy egy rákos daganat gyógyszeres kezelése vagy eltávolítása után a beteg szervezetében maradt-e akár csak néhány sejtből álló tumor. A klinikai használatra kidolgozott tudományos teszt hazánkban egyedüliként a PentaCore Laboratóriumban érhető el.

A Signatera egy adott személy tumorára szabott DNS-teszt, amely az eddigi leghatékonyabb diagnosztikai eszköz a rák kezelés közbeni és utáni monitorozásában, illetve a kiújult rákos sejtek minél korábbi felfedezésében. Utóbbi esetben a képalkotó vizsgálatokhoz képest a daganat típusától függően akár 8–24 hónappal hamarabb észlelhető a kiújulás. A daganat kiújulásának felismerésében megbízhatósága 99% felett van emlő-, illetve tüdőrák esetében, míg vastagbél-, illetve hólyagráknál 93%, ami a legmodernebb képalkotó diagnosztikai eszközöknél is csak 60–70%.

A teszt a kioperált daganatból eltárolt minta és a frissen levett vérminta összevetésével készül el. Ez a komplex genetikai vizsgálat határozza meg az adott daganatra jellemző egyedi mutációs mintázatot, amellyel a tumor a későbbiekben is bármikor beazonosíthatóvá válik egy egyszerű folyadékbiopsziát (vérvétel) követően. A rendszeres ellenőrző vérvizsgálatoknál a kérdéses tumor genetikai mintázatát kell csak keresni, ugyanis a daganatokból – akármilyen kicsik – bejut a vérkeringésbe a tumorra jellemző DNS. Az eredményben szereplő számértéknek is komoly jelentősége van, hiszen minél több a kimutatott tumor-DNS a mintában, annál nagyobb maga a tumor.

Ennek köszönhetően kezelés közben a Signatera-teszt a jelenlegi képalkotó vizsgálatokhoz képest kiemelkedő pontossággal mutatja meg a tumor méretváltozását, azaz lényegében a kezelés eredményességét. Kezelést követően vagy pedig korábbi daganatos betegség kontrolljaként pedig csak a Signatera-teszt képes a néhány sejtből álló daganatmaradvány vagy daganatkiújulás kimutatására. Összehasonlításképp: a jelenlegi klinikai gyakorlatban általános képalkotó vizsgálatok csak a 4–5 mm feletti nagyságú – már több millió tumorsejtet tartalmazó – daganatokat észlelik.

Ennek szó szerint életbevágó a jelentősége. Pozitív teszteredmény esetén a terápiát folytatni kell, illetve a kiújulás korai felismerésével gyorsan indítható a személyre szabott kezelés. A negatív teszteredmény is fontos visszacsatolás, hiszen így elkerülhető a beteg számára rendkívül megterhelő és felesleges kemoterápia.

Jelenleg a vastagbélrák, a nem kis sejtes tüdőrák, az emlőrák és az izominvazív húgyhólyagrák esetében érhető el a teszt, amelyek együttesen az újonnan diagnosztizált daganatos megbetegedések többségét adják Magyarországon.

A tesztet a kaliforniai Natera® Inc., a világ több mint 85 országában jelenlévő biotechnológiai laboratórium dolgozta ki, és kezdte el bevezetni a klinikai gyakorlatba 2019 júliusában. A Signatera-tesztet a szigorú standard szerint működő amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administration – FDA) tudományos áttörésként díjazta a rákdiagnosztikában.

A teszt az Amerikai Egyesült Államok mellett Európában elsőként Magyarországon vált elérhetővé, köszönhetően annak, hogy a Natera hazai partnere, a PentaCore Laboratórium hosszú évek óta kiváló munkakapcsolatban áll a Naterával.