Elárverezik Rockefeller híres műgyűjteményét

A tavaly elhunyt David Rockefeller jelentős műgyűjteményét és egyéb értékes tárgyait elárverezik tavasszal New Yorkban. A várhatóan akár több mint félmilliárd dollárt (127 milliárd forintot) elérő bevételből az örökösök kulturális, oktatási, orvosi és környezetvédelmi célokat támogatnak.

A Christie’s által szervezett árverésen több száz műalkotásra, köztük Claude Monet, Henri Matisse és Pablo Picasso festményeire lehet majd licitálni. A kikiáltási tételek között lesz Monet Nympheas en fleur című vízililiomos képe, amelynek értékét 50–70 millió dollárra (12–17 milliárd forintra) becsülték, és Picassótól egy virágkosarat tartó lány portréja, a Fillette a la corbeille fleurie, amely 90–120 millió dollárért (22–30 milliárd forintért) is elkelhet.
David Rockefeller, aki a Standard Oil amerikai olajvállalat társalapítójának, John D. Rockefellernek, az Egyesült Államok első milliárdosának volt az unokája, 101 évesen hunyt el tavaly márciusban. Hagyatékából mintegy kétezer tételt bocsátanak árverésre. Az aukciósorozat bevételének jelentős részét tucatnyi jótékonysági szervezetnek utalják át.
A filantróp mágnás fia, ifjabb David Rockefeller korábban közleményben hozta nyilvánosságra: apja végakaratához híven bocsátja árverésre a gyűjteményt, hogy azzal a családi hagyományokhoz méltóan támogasson kulturális, oktatási, orvosi és környezetvédelmi célokat.
Jonathan Rendell, a Christie’s szakértője elmondta: várakozásaik szerint a május 7. és 11. közötti árverésen több rekord is megdőlhet.
A Rockefeller-gyűjteményben az európai mesterek munkáin kívül amerikai alkotások is szerepelnek, mások mellett Edward Hopper és Georgia O’Keefe festményei.
Bútorokat és ékszereket is árverésre bocsátanak a hatalmas kollekcióból. Értékes kínai porcelánokat és a Napóleont Elba-szigeti száműzetésébe elkísérő desszertes készletet is meg lehet majd vásárolni.
A kollekció javát a májusi árverés előtt Londonban, Párizsban, Pekingben, Los Angelesben és Sanghajban is kiállítják.

Call Now Button