Elárverezik a Lady Chatterley szeretője „bírói” példányát

Elárverezik a maga korában hatalmas botrányt kavaró Lady Chatterley szeretője című regény azon példányát, amelyet a könyv angol kiadója ellen indított per során használt az ügyben eljáró bíró.

Szakértők szerint a puha fedeles könyv leütési ára akár a 15 ezer fontot (5,4 millió forint) is elérheti a Sotheby’s Aukciósház október 30-i aukcióján Londonban.

D. H. Lawrence angol író, esszéista Lady Chatterley szeretője című regénye 1928-ban magánkiadásban jelent meg Firenzében, és hamarosan nagy botrányt kavart. Ennek oka az volt, hogy a társadalmi konvenciók és különbségek elvetése mellett teljes nyíltsággal ábrázolta a nemi aktust, és le is írta az élőbeszédben használt trágár szavakat. Így az angol és az amerikai hatóságok pornográfia miatt elkobozták a művet, és csak igen erősen cenzúrázott változata jelenthetett meg.

A londoni székhelyű Penguin Books 1960-ban megjelentette a könyvet a szigetországban, és hat hét alatt kétmillió példányt adtak el az addig tiltott gyümölcsnek számító regényből. A kiadó ellen azonban pert indítottak obszcenitás vádjával.

Az esküdtszék tagjaihoz intézett hírhedt beszédében a vád képviselője azt kérdezte, vajon „olyan könyv-e ez, amelyet szívesen látnának a feleségük vagy a szolgálóik kezében?”.

Az esküdtszék nem találta bűnösnek a kiadót. Az ítéletre a társadalmi normák változásának jeleként tekintenek.

Lawrence Byrne bíró példányát azzal a damasztból készült erszénnyel együtt árverezik el, amelyet a bíró felesége varrt, hogy a fotósok ne kaphassák lencsevégre férjét a botrányos olvasmánnyal a kezé

Akár ez is tetszhet A szerző további művei