Egyre jobban pörög a Lada

Az AvtoVaz orosz járműgyártó 61 ezer 500 Lada személygépkocsit értékesített az idei első negyedévben, ami 8 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

A cég közleménye szerint márciusban 25 ezer 100 Ladát adtak el, 13 százalékkal többet tavaly márciussal összevetve.

A márkán belül a legnagyobb mértékben a Vesta eladása nőtt februárhoz képest, 935-tel 6036-ra, de 900-zal 3020-ra emelkedett az XRAY értékesítése is.

Az AvtoVaz a Lada mellett Renault, Nissan és Datsun autókat is gyárt. A cég az idei termelését 465 ezerre tervezi növelni a tavalyi 408 ezerről.

Az AvtaVaz a tavalyi évet 35,467 milliárd rubel (1 rubel 5,13 forint) adózás utáni veszteséggel zárta, ami 17,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A cég tavalyi bevétele 11,5 százalékkal, 189,974 milliárd rubelre emelkedett, a működési vesztesége pedig 10,8 százalékkal, 17,7 milliárd rubelre mérséklődött.

Az AvtoVazban a Renault–Nissan szövetségnek és a Rosztyeh orosz állami konszernnek együttesen 74,5 százalékos a részesedése, a fennmaradó 25,5 százalék kisrészvényeseké.

Itthon is kelendő

Képünkön egy LADA 4×4 Urban az AutoMobil és Tuning Show kiállításon a Hungexpón 2017. március 24-én. Az orosz márka egyébként hazánkban is jól teljesít, ahogyan az a Napi.hu cikkéből is kitűnik.

MTI Fotó: Marjai János