A hagyományos és a modern fürdőkultúra találkozása a Lukács gyógyfürdőben

A mai Lukács fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek.

A fürdő már a török korban is működött, Musztafa pasa közkedvelt fürdőhelye volt. Akkoriban a feltörő források energiáját a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben is nagy hasznát vették, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került. 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán. Úgy tartják, hogy itt található Budapest egyik leghatásosabb gyógyvize. A termálvíz rendkívül jótékonyan hat többek között a porckorongsérvre, a különféle ízületi bántalmakra, az idegzsábákra és a csontrendszer mészhiányos állapotaira. Ivókúra formájában pedig a gyomor és bélrendszer gyógyítására is alkalmas.

A fürdő ivócsarnoka

A fürdő ivócsarnoka 1937-ben épült. Budapesten 1979-ben a Lukács fürdőben jött létre az első komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg (komplex fürdőgyógyászati osztály). 1999-ben került sor az uszodai szabadtéri medencék korszerűsítésére.

Élménymedence

Ennek során az addig alig használt ún. iszaptó helyére élménymedence került, melyben megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, whirlpool, buzgárok, pezsgőágy és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás. A fürdő másik udvarában levő két különböző hőmérsékletű úszómedence is szűrőforgató berendezéssel épült újjá.

A pesti vezető értelmiség, a politika és a művészvilág kedvelt találkozóhelye. A fürdőt olyan közismert művészek látogatták, mint Kállai Ferenc, Ottlik Géza, Kodály Zoltán, Latinovits Zoltán, Örkény István és Garas Dezső.

Szauna

A 2012. évi felújítások során wellnessrészleg és szaunavilág került kialakításra, illetve a vendégek elől eddig elzárt alagsori helyiségek is megnyíltak. Víz alatti vízsugármasszázs, szénsavas kádfürdő, masszírozás, hidromasszázs és díszkádszolgáltatás várja a vendégeket. A fürdő szolgáltatásainak köre sókamra, szépészeti és természetgyógyászati tevékenységekkel bővült. Megújult az ivócsarnok és a gyógyudvar, ahol egy új szökőkút is épült.

 

Medencék: Hőfokok:
3 db gyógymedence (zárt) 32–40 °C
1 db merülőmedence (zárt) 22 °C
1 db úszómedence (nyitott) 22 °C
1 db úszómedence (nyitott) 26 °C
1 db élménymedence (nyitott) 33–35 °C
1 db Kneipp-medence (zárt) 22 °C
1 db tornamedence (zárt) 33–35 °C
1 db súlyfürdőmedence (zárt) 33–35 °C

 

Gyógykezelések (OEP által támogatott)

Gyógyvizes gyógymedencefürdő, iszappakolás, súlyfürdő, szénsavas kádfürdő, orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugármasszázs, víz alatti csoportos gyógytorna, komplex fürdőgyógyászati ellátás.

Orvosi javaslatra térítési díj ellenében igénybe vehető gyógykezelések magyar és külföldi vendégek részére taj-kártya nélkül is: iszapkezelés, súlyfürdő, szénsavas kádfürdő, víz alatti vízsugármasszázs, orvosi gyógymasszázs, gyógyvizes gyógymedence.

Márvány hálatáblák

Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások

Aroma-relaxmasszázs, termálmasszázs, frissítő fejmasszázs, frissítő lábmasszázs, sókamra, páros fürdőzés, gyógykezelések orvosi javaslatra, illetve rendelésre.

Meleg vizes medence

Egyéb térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatások

2 db finn szauna, 1 db hőlégkamra, 2 db kamillás gőzkamra, jéggép, aquafitnesz, Himalája-sófal, olvasósarok, 2000 m2 napozóterasz, kültéri fitneszgépek.

További információ: www.lukacsfurdo.hu.

Call Now Button