Egész sertés sütése a barbecue új dimenziója

Az egész sertés, vagyis a whole hog bbq igazi különlegességnek számít Magyarországon, hiszen kevés magyar bbq-formáció próbálkozott meg a nagyközönség előtt ezzel az igen nehéz műfajjal.

A whole hog bbq elkészítése során már az előkészítés folyamata is igen körülményes, magas szaktudást igényel, a sütés pedig még ennél is izgalmasabb: az egészben hagyott sertés több mint egy napot tölt el a szmókerben alacsony hőmérsékleten, hikori- és almafa füstjén.

Megéri a ráfordított idő minden percét (és izzadtságcseppjét), hiszen a gondos elkészítésnek és a szmóker füstjének köszönhetően a whole hog húsa szálaira omlik szét, az íze karakteres, enyhén fűszeres, kellemesen füstös aromát kap, emellett pedig elképesztően szaftos lesz, ami az jelenti, hogy felbontás után a húslé szinte spriccelve ömlik ki a rostok közül.

A Budabest Barbecue Companyban október 23-én már 4. alkalommal készítjük el ezt a különlegességet, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. A whole hogból bontás után tálakat készítünk, melyen tépett sertéshús, ropogós sertésbőr, pirított kakukkfüves tört burgonya, baconös bajor káposzta- és sült almás mártás lesz.

Ezen a napon egy barbecue-témájú workshopot is tartunk az étteremben, aminek középpontjában a whole hoghoz kötődő bbq-ismeretek lesznek.

Helyszín: Budabest Barbecue Company.

Időpont: 2019. október 23. 10–23 óra.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei