Dés László: Esterházy gondolatainak nem szabad elhalványodniuk

A 2018-as Zsidó Művészeti Napok egyik kiemelkedő előadása Dés László Egy este Esterházy Péterrel című műsora lesz június 7-én az Óbudai Társaskörben. Ennek kapcsán beszélgettünk a zenésszel.

Dés ezt írja az est előszavában: ,,Annak idején a fellépéseinket eleinte nagy gonddal készítettük elő, nem voltunk biztosak abban, hogy ebből lesz valami, még nem lehetett tudni, mi hogy bírunk vele, és hogy veszi a közönség, aztán az idő múlásával már csak könyvcímeket és oldalszámokat küldött át. Ennyi volt az előkészület. Nem is volt szükség többre. Bíztunk egymásban, és ez magabiztossá tett bennünket. Péter egyre jobban olvasott, én pedig megtanultam az iróniát szaxofonon. Ezt aztán több nyelven képes voltam eljátszani.”

– Mikor, hogyan ismerkedtetek meg, és hogyan lettetek barátok?

– Több fázisban történt. Az 1980-as évek végén volt egy Trio Stendhal nevű zenekarunk Snétberger Ferenccel és Horváth Kornéllal. Az első olyan koncertünket, amivel kiléptünk a jazzklubok keretei közül, az Egyetemi Színpadon adtuk ’88-ban. Akkor még nem voltunk ismertek, de Bachman Gábor építész, aki jó viszonyban volt Péterrel, nagy rajongója volt a triónak, és Pétert is elhívta a koncertünkre. Ő el is jött, tetszett is neki, de akkor még nem találkoztunk, nem beszéltünk egymással.

Egy vacsorán találkoztunk először szintén ’88-ban Béládi Zsófiánál, a neves irodalomtörténész feleségénél, ahová szintén Bachman protezsált be minket a feleségemmel, és Péter is ott volt. A harmadik helyszín Szigliget volt, ahol együtt nyaraltunk a gyerekeinkkel. Akkor még kicsik voltak a gyerekeim, Péter gyerekei is. Délelőttönként foci volt, aminek persze Péter volt a vezéregyénisége, esténként meg dumaparti.

A szoros barátságunk 1991-ben kezdődött. Előző évben jelent meg Péter Hrabal könyve című kötete, és felkért, hogy szaxofonozzak a könyv bemutatóján.

Az apropót az adta, hogy a regényben van egy olyan vonulat, amikor Charlie Parker fölkerül a mennybe, és szaxofonozni tanítja a botfülű, tehetségtelen Úristent. Az Egyetemi Színpadon (ami akkor már nem az ELTE-n, hanem a Szerb utcában volt) léptünk fel először együtt ezzel a felolvasásos-szaxofonozós játékkal, ami telt házasra és nagyon jó hangulatúra sikerült, úgyhogy abban maradtunk: ezt csináljuk máskor is. Elkezdtük együtt járni az országot és a világot Wiesbadentől Berlinig, Bécstől Rómáig mindenfelé felléptünk Európában, és attól fogva nagyon szoros barátság alakult ki köztünk.

– Tulajdonképpen Esterházyval kezdődött a Szó és zene sorozat?

– Igen, vele, a Szó és szaxofon című esttel kezdtem el a felolvasóestesdit, és ez így is ment sokáig, mígnem felkértek, hogy a 2010-es Zsidó Nyári Fesztiválra csináljak egy életműsorozatot. Öt koncertlehetőséget kaptam, négyet az Urániába, egyet a Dohány utcai zsinagógába. Öt olyan estet kellett produkálnom, amelyek az életművem más-más szeleteit mutatják meg, és arra gondoltam, hogy az Urániában legyen egy különleges felolvasóest, de ezúttal négy íróval.

Esterházy mellett Parti Nagy Lajossal, Spiró Györggyel és Závada Pállal. Mivel baromi jól sikerült, óriási nevetések voltak a színpadon is, a nézőtéren is, elhatároztuk, hogy megtartjuk a négyírós felállást, és Szó és zene címmel csináltunk egy nagy sorozatot a Pesti Színházban, illetve vidéken, már ahol lehetett. Vidéken nem mindenhová sikerült eljutni, ahová szerettünk volna, ugyanis az önkormányzatok többsége nem hagyta, hogy a művelődési intézményeik meghívjanak minket.

– Esterházy Péter halála után Össz-Hang címmel folytattátok.

– Péter halála után Össz-Hangra változtattuk az est címét, mert úgy éreztük, hogy nélküle ugyanazon a címen már nem tudjuk csinálni. A Zsidó Művészeti Napokra készülve az est összeállításánál figyelembe vettem, hogy az évek során mely írásait szerette felolvasni. Ezt nem volt nehéz rekonstruálnom, mert sok cetlit találtam a kötetekben, oldalszámokkal és címekkel, amiket fellépéseinken a könyvekben hagytam. Ezt nemcsak közös emlékeink és Péter emléke miatt tartom fontosnak, hanem mert egy író a közönségnek olyan írásait olvassa fel, amelyek a nagy egészből kiragadva is érthetőek, hatásosak, akár poénosak is! Hiszen a felolvasásnak ott és akkor kell hatnia, a közönséget a rendelkezésre álló térben és időben kell „meghódítani”, mint egy koncerten vagy színházi előadáson. És ehhez egy jól megszerkesztett és felépített műsor kell, olyan szövegekből, amelyek ugyan más-más kötetekből vannak, de az est végén mégis kerek egésznek érezzük a sok részletet. Csak a személyiségét nem tudom idevarázsolni, ami pedig nem kis részben befolyásolta nyilvános szerepléseinek nagy sikerét!