Dés András: Ha többen hallgatnának ilyen zenét, jobb hely lenne a világ

A Zsidó Művészeti Napokon (ZsiMü) május 31-én láthatja a közönség Karnas Formula feat, Dés András–Linking (Kapcsolódás) című műsort. Grzegorz Karnas egyéni hangú, különleges, összetéveszthetetlen előadói stílusú lengyel jazzénekes. Világutazó, a nyelvek és a kultúrák szerelmese. Ezúttal Dés Andrással, a hazai jazzélet egyik legkísérletezőbb zenészével, valamint a fiatal lengyel bőgős titánnal, Alan Wykpisszel alkot triót. Programjuk elsősorban Karnas szerzeményeire épül, de – a három muzsikus személyiségéből kiindulva – okkal feltételezhetjük, hogy az est rengeteg meglepetést tartogat majd. Dés Andrást kérdeztük.

– Hogyan ismerkedtek meg Grzegorz Karnas-szal?

– Grzegorz rendszeresen járt Magyarországra koncertezni és több lemezt is készített a BMC-nél. Egy alkalommal, 2015-ben, egy lengyel bőgőssel, egy lengyel dobossal és Lukács Miklós cimbalmos barátommal játszott volna, de a dobost pár nappal a koncert előtt baleset érte és sürgősen ki kellett találni valamit. Miki javasolta Grzegorznak, hogy én helyettesítsem a lengyel dobos fiút. Gyorsan megtanultam a műsort, és beugrottam. A két koncert nagyon jól sikerült, Grzegorz hamarosan újabb fellépésekre hívott, és azóta sokat játszottunk együtt.

– Kinek az ötlete volt, hogy a ZsiMü-n is lépjenek fel?

– Tavaly ősszel egy szlovákiai fesztiválon nem szokványos felállásban játszottunk Grzegorz-sal: ritka, hogy egy énekes, egy bőgős és egy ütős játszik trióban, mindenféle harmóniahangszer nélkül. Iszonyatosan jól sikerült a koncert, és elhatároztuk, hogy májusra turnét szervezünk a triónknak. Szinte rögtön eszembe jutott a ZsiMü, egyrészt azért, mert májusban van, másrészt azért, mert tudom, hogy nyitott az ilyen útkereső és izgalmas nemzetközi produkciókra. Az együttesünkre nem csak azért jellemző a kultúrák találkozása, mert Grzegorz és Alan Wykpisz lengyel, én pedig magyar vagyok, hanem azért is, mert Karnas folyamatosan járja a világot, és a különféle kulturális hatások egyértelműen érződnek a zenéjén.

Dés András hatéves korában kezdett el dobolni. A kezdetektől művészi fejlődése állomásaira így emlékszik vissza: – Megkérdezték a szüleim, akarok-e tanulni valamilyen hangszeren. Természetesen akartam, és ahogy nagyon sok hatéves kisfiú, dobolni akartam, úgyhogy beírattak a közelünkben lévő zeneiskolába klasszikus ütőhangszeren tanulni. Azóta is az őrületbe kergetem a rokonaimat, barátaimat, üzletfeleimet, mert folyamatosan ütök valamit. Ez foglalkozási ártalom, sokan panaszkodnak, hogy meg lehet tőlünk bolondulni. Igyekszünk szociális lényként viselkedni, de a püfölés ösztönösen előjön. Gyanítom, hogy az őskorban kezdték az emberek hangszerként használni például a testüket. Adja magát, egy ütős számára különösen. Nagyon fontos állomás volt az életemben, amikor a Szkénében megcsináltam a Farkasszem című szólóestemet. Abban az előadásban volt egy testdobolós tétel, ami mögé egy személyiség fejlődését képzeltem el. A testem hangjaival kísérleteztem, azt gyakoroltam, hogy melyik testrészemet milyen technikák segítségével tudom jól és virtuóz módon megszólaltatni. Azóta az eszköztáram meghatározó része lett a testdobolás, mint ahogy sokféle tárgy, egyebek közt a könyv hangszerként való használata. Ez utóbbit az Esterházy Péternek szentelt emlékesten próbáltam ki az író egyik kötetével.

– A jazz még mindig rétegműfajnak számít?

– Valószínűleg mindig is az lesz. Úgy gondolom, a jazz-nek nem feladata nagy tömegeket megszólítani, ugyanakkor abban mélyen hiszek, hogy ha többen hallgatnák és szeretnék ezt a műfajt – nevezzük inkább kortárs improvizatív zenének –, amelyet meghatároz a szabadság és a demokrácia, akkor jobb hely lenne a világ. Néha egy-egy jazz-zenekar hallgatása közben arra gondolok, hogy sok embernek kellene megtapasztalnia azt az érzést, amit én a közönség soraiban átélek. Meggyőződésem, hogy ha kellő figyelemmel fordulunk a zene felé, az nyitottabbá, szabadabbá tesz minket, sokat tanít demokráciáról, emberségről.

– ZsiMü honlapján írottak szerint olyan eszközökön dobol, amelyek eddig egész más funkciót láttak el.

– Ez mostanra már az ars poeticám része, de nem vagyok vele egyedül. Az utóbbi időben benne van a levegőben, hogy az ütősök a legkülönbözőbb tárgyakat használják hangszerként, hiszen azokkal a technikákkal, amelyeket elsajátítottunk, bármilyen tárgyat, eszközt meg tudunk szólaltatni. Ez megint csak nyitottság és hit kérdése. Lemezeken sokféle dolgon játszottam már, például egy lavór vízen is. Nagyon szeretem ezt a fajta kísérletezgetést, útkeresést.

– A ZsiMü-n például milyen tárgyak szólalnak majd meg?

– Magam sem tudom. Csak annyi biztos, hogy Grzegorz számait fogjuk játszani. Az októberi koncertünkben is pont az volt a csodálatos, hogy nagy utat jártunk be, hihetetlenül messze jutottunk az eredeti számoktól. Akkor lesznek igazán jók a koncertjeink, ha sem a közönség, sem mi nem tudjuk pontosan, hogy mire számíthatunk aznap este. Nagyfokú szabadságra, rengeteg játékra, szélsőséges érzelmekre számítsanak, és arra, hogy nagyon jól fogják érezni magukat.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei