Derzsi György–Pesti Nagy Katalin–Arany János: Vörös Rébék

Papp László Budapest Sportaréna, 2018. november 5. 19 óra

Létezhet-e ember hiba nélkül, s létezhet-e olyan gonoszsággal élő ember, akiben nincs egy cseppnyi fény sem? Meghatározza-e egyetlen rossz döntés az egész életünket? Csak rajtunk áll, hogy melyik arcunkat látja a világ?

Vörös Rébék című musicalballada, mely bár zenés színházhoz méltóan közérthetően fogalmaz, csodálatos dallamokon át, de színészi mélységeivel megteremti azt a valódi színházi élményt, mely ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Arany János születésének 200. évfordulójára született Pesty Nagy Kati szívéből és tollából Derzsi György lelkéből ez a musicalballada.

„A kultúra megőrzése akkor a legvalódibb, ha életben is tudjuk tartani. Életben pedig akkor tudjuk tartani, ha a múlt szavait ötvözni tudjuk a mai lelkületünkkel, gondolatainkkal. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy Arany János balladáját mi a magunk életével és szellemiségével igazi színpadi művé formálhatjuk” – nyilatkozta a darab megálmodója az ősbemutató után.

A Vörös Rébék Arany János késői balladái közül a legeredetibb. A musicalballada Arany nagyszerű versét veszi alapul, s bár nem akarja a titokzatosságát, töredezettségét megtagadni, mégis szolgál egyfajta történeti magyarázattal, s olyan kérdéseket vet fel, amelyekre mindennap keressük a választ az élet, az erkölcs, a felelősség és a változás eredendő kétségeit feszegetve.

Ezekre a kérdésekre reagál a színpadi változat egyszerű szituációkban, emberivé varázsolva akár egy boszorkánynak hihető lény történetét vagy varázsossá álmodva egy hétköznapi asszony meséjét.

Hogy miért ez a műfaj? Arany nagy zenekedvelő volt, sőt ő maga is írt dalokat. A zene pedig, mint egy híd képez utat a közönség és a kultúra között. Olyan populáris műfaj ez, mely kortalan, örökzöld: mindig jó helyen és jó időben van, ugyanúgy, mint a kérdéseinkre keresett válaszok.

Parádés szereposztás, a teljesség igény nélkül: Rébék: Kecskés Tímea, Pörge Dani: Pásztor Ádám, Kasznár: Homonnay Zsolt, Pap: Turek Miklós, Tera: Bucsi Annamária.

A rendező: Pesty Nagy Katalin, a szereplők Fekete Mónika jelmezeibe bújnak, koreográfus Sándor Dávid. Vetítésanimáció és vágás: Papp Pala László.

A vetítésben látható grafikai alkotásokat a tatai Szent Gellért Autista Lakóotthon Alkotói készítették Palástiné Viczena Katalin vezetésével, így ez a darab a gazdag képi világ segítségével ad lehetőséget az érzelmi gazdagság bemutatására, amiben a spektrumzavaros fiatalok megélik mindennapjaik és alkotásaik.

Jegyek itt kaphatók: https://www.jegy.hu/program/voros-rebek-musical-ballada-arany-janos-muve-alapjan-96782

Call Now Button