Csaknem negyedszázad után ismét utcai harcosoké lesz a Sportaréna

Az 1995-ben a Budapest Sportcsarnokban rendezett nagysikerű utcai harcosok gálájához hasonló, nagyszabású rendezvényre kerül sor április 28-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a Spártai gladiátorok éjszakáján csapnak majd össze egymással különböző küzdősportok képviselői.

„Nem angolkisasszonyok teadélutánja lesz a Spártai gladiátorok éjszakája, itt hatalmas pofonokat osztanak és kapnak a résztvevők, csakis tökéletes egészségi állapotnak örvendő és megfelelő szakmai felkészültségű sportolók léphetnek a porondra” – mondta a szakmai színvonalért felelős Szántó Imre ökölvívó mesteredző, az olimpiai bajnok Kovács István trénere. – „Ennek biztosítása érdekében előversenyt, úgynevezett szűrőpróbát is tartunk.”

A szervezésben főszerepet vállal Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiszteletbeli, egyben korábbi elnöke, aki a nemzetközi szövetség európai konföderációjában (EUBC) végrehajtó bizottsági tag. A szakmai színvonalért, a versenyzők toborzásában pedig Szántó Imre mellett kulcsszerep vár Lechner Zsoltra, az 1995-ös gála nehézsúlyú (+85 kg) bajnokára, történész egyetemi hallgatóra is, illetve Kunkli Tivadar korábbi thaibokszosra, aki nyolc évvel ezelőtt a K–1-szabályrendszerben rendezett meccsen az első menetben kiütötte a nála egy mázsával (!) súlyosabb amerikai óriást, Bob Sappet.

A szervezők tájékoztatása szerint az ökölvívás, a kick-box és a thaibox művelőin át a ju-jitsu specialistákig bárki kipróbálhatja erejét, tudását, feltéve, ha érvényes sportorvosi igazolással rendelkezik.

Az áprilisi gálán három súlycsoportban (75 kg, 90 kg és +90 kg) rendezik meg az összecsapásokat, melyeken nem lesz mérkőzésidő és pontozás, az egyetlen szabály, hogy a találkozó addig tart, amíg az egyik résztvevő harcképtelen nem lesz, vagy fel nem adja a küzdelmet, de Kunkli specialitása, a könyökös ezúttal tilos. A programban szerepel majd egy profi bokszmeccs is: a nagyváltósúlyú országos bajnoki címért küzd meg Tóth László és ifjabb Berki Ferenc.

Az első helyezettek jutalma hárommillió forint lesz, s az összes szereplő százezer forintos fellépti díjban részesül.

Call Now Button