böngészés Tag

ünnep

A Vörösmarty-versünnep nyertesei

A Vörösmarty-emlékév kiemelt kezdeményezése volt a szavalóverseny, amelyre nagy számban, még az országhatárokon túlról is jelentkeztek a lelkes versmondók. A döntőnek a kápolnásnyéki Halász-kastély adott otthon, ahol a hattagú zsűri értékelte a továbbra is online térben, élő kapcsolásban elhangzott szavalatokat, és nehezen bár, de eredményt is hirdetett.

30 éve még a házakat is zászlók díszítették a nemzeti ünnepeken

Az Országgyűlés 2014 decemberében március 16-át a magyar zászló és címer napjává minősítette. Az időzítés nem véletlen, hiszen ugyanezen a napon fogadták el azt a törvénycikket, mely kimondja: nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelező a nemzeti lobogónak és az ország címerének használata. Bár napjainkban már egyre kevesebb család helyezi ki az 1848-as forradalom évfordulóján a magyar trikolórt, Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról…

Advent Szentendrén

Szentendre ismét ünnepi díszbe öltözik 2020. november 28-tól 2021. január 10-ig. A járványhelyzethez alkalmazkodva a Szentendrei Kulturális Központ idén rendhagyó módon szervezi meg Advent Szentendrén programsorozatát.

Elindult a fényvillamos 

2020-ban tizenkettedik éve indul útjára az adventi és karácsonyi időszak látványossága, a fényvillamos. Az ünnepi dekorációba bújtatott, fényárban úszó nosztalgiajármű idei első útját a korábbi években megszokott módon a 2-es villamos vonalán tette meg különleges hangulatot varázsolva a Duna-partra. Az utasok körében indulása óta egyre növekvő népszerűségű, több kilométer hosszúságú LED-füzérrel feldíszített UV-ikerkocsik most is Budapest különböző pontjain bukkannak majd fel, hogy a belváros mellett külső kerületekbe is…

Apák napja

Az apák napja egy világi ünnepnap, Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplik. Az apák szerepének fontosságát számos pszichológiai tanulmány is igazolja. Az apák napját a 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként.