böngészés Tag

tánc

A tánc címkével ellátott cikkekben a kultúrkaland rovatba táncolással  kapcsolatos cikkeket, tartalmakat gyűjtöttük össze. Válogasson seniorplus.hu életmód magazin címkéi között, hogy érdeklődési kőre alapján tudjon tartalmakat választani.

Újra láthatja a közönség a Duna Művészegyüttes Duna menti népek táncait bemutató előadását

A Duna Művészegyüttes a tavalyi évben mutatta be A Duna balladái – Táncok és imák a Duna mentén című előadását, melyben a Szent Efrém Férfikar közreműködésében vitték színpadra a Duna menti népek táncait és énekeit. A nagyszabású előadás október 28-án újra a Nemzeti Táncszínház színpadán lesz látható.

Új bemutatóra készül a Duna Művészegyüttes

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készíti legújabb előadását, amelynek bemutatóját szeptember 21-én 19 órától a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.

Korhatártalanul Endrei Judittal

„Ha boldog vagyok, azért, ha kevésbé, azért. Ha kipihent, azért, ha fáradt, azért. Ha feltöltődött azért, ha kimerült, azért. Nekem mindenre a salsa a megoldás.”

Korhatártalanul

Vendégem Román Sándor rendező-koreográfus, az Entertainment táncszínház alapítója.

Margitszigeti Szabadtéri Színház 2023-as évada

Világsztárok, a hazai legjobbak, ragyogó zenei tehetségek a klasszikus és popszínpadokról, koncertek látványos show-elemekkel, színházi, opera-, balett-, operett- és musicalbemutatók – májusban kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház 2023. évada. A négy hónapos szezon folyamatosan rendkívül gazdag programot kínál, a március 5-ig tartó Early Bird-akció pedig lehetőséged ad arra, hogy a kiválasztott előadásra a legjobb helyekre szóló jegyeket a legjobb áron vásároljuk meg.

Berlini mérleg: négy ezüst és egy bronzérem

41 országból 600 versenyszámmal érkeztek a versenyzők a február 16. és 20. között megrendezésre kerülő berlini TanzOlympra, ahol a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei is sikeresen szerepeltek. Versenyzőink négy ezüst- és egy bronzéremmel térhettek haza Németországból.

XVIII. Kalászi kortárstánc-találkozó Budakalászon

Grecsó Zoltán táncművész és Fundák Kristóf kamaraszínháza is vendége lesz többek között a – rendhagyó módon – januárban megvalósuló Kalászi kortárstánc-találkozónak. A tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál változatos programokkal, táncos és zenés produkciókkal várja az érdeklődőket január 19–21-ig.