böngészés Tag

Siklós

A villányi borvidék páratlan dallamai borospalackokból

Egy unikális hangszer debütált a villányi borvidék jóvoltából a siklósi várban. A boros palackok felhasználásával megépített borgona a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. „Cross Border Wine Routes 2.” pályázati forrásának köszönhetően kerülhetett kidolgozásra. Az új hangszer a tervek szerint negyedévente egy-egy kiemelt alkalommal fog megszólalni a nagyérdemű közönség előtt, amúgy a siklósi vár kápolnájába költözik be, ahol kellő körültekintés mellett lesz megtekinthető.

Az ezerarcú Villány

Villány és környékéről általában mindenkinek Siklós és a bortúrák jutnak rögtön az eszébe. Holott a pincéken kívül is akad látnivaló, igazi kirándulóhelyekkel bővelkedik a környék, amit kerékpárral, gyalog vagy akár lovas kocsin is be lehet barangolni. Persze ha már ott vagyunk, a bornak is szenteljünk időt, hiszen a bórkóstolás mellett a régi hagyományokat is feleleveníti az ottani borospincék hangulata.
Call Now Button