böngészés Tag

nemzetközi

Erdők nemzetközi napja

Az ENSZ Közgyűlése 2012-ben március 21-ét az erdők nemzetközi napjává nyilvánította. A nap az erdők minden típusának fontosságát ünnepli és hívja fel a figyelmet rá. Az erdők nemzetközi napján minden egyes országot arra ösztönöznek, hogy helyi, nemzeti és nemzetközi erőfeszítéseket tegyenek az erdőkkel és fákkal kapcsolatos tevékenységek, például faültetési kampányok szervezésére. Az erdők nemzetközi napjának témáját az erdőkkel foglalkozó együttműködési partnerség választja ki. 2023-ban az év témája az „Erdők és az…

Nyáron debütál a Hungarian Ballet Grand Prix nemzetközi balettverseny

2023 nyarán rendezik meg az év egyik legjelentősebb nemzetközi kulturális eseményét, a Hungarian Ballet Grand Prixt – jelentették be a Magyar Állami Operaházban. A nyáron debütáló rendezvény a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program keretében valósul meg, és az eseménynek a veszprémi ActiCity ad majd otthont. A tehetséggondozás és az utánpótlás-nevelés céljából létrehozott rendezvény a Magyar Nemzeti Balettintézet és a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány gondozásában, a Magyar Állami…

Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

2021-ben kilencedik alkalommal lesz Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A fesztivál elsődleges célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre és párbeszédre vágyó alkotók egy nagyobb közönség előtt mutathatják meg filmjeiket. A vetítések rendre telt házasak, és jelentős szakmai és sajtóvisszhangot keltenek. A fesztivál évről évre növekvő látogatottsága bizonyítja, hogy a rövidfilmek széles körű érdeklődésre tartanak számot.

Virtuális nemzetközi jazznap hazai programokkal

Tizedik alkalommal ünneplik a nemzetközi jazznapot világszerte április 30-án. A koronavírus-járvány miatt idén is a virtuális térben tartanak koncerteket és beszélgetéseket világszerte, a kapcsolódó ingyenes hazai jazznap.hu-t szintén online rendezik meg.

Erdők nemzetközi napja

Az ENSZ-közgyűlés határozatának köszönhetően 2013-tól minden évben március 21-én világszerte az erdők és fák jelentőségéről emlékeznek meg az emberek.

Klasszikus magyar filmek külföldi fesztiválokon

Klasszikus magyar filmek is szerepelnek az idén több külföldi filmfesztivál programjában; többek között Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmjét a berlini nemzetközi filmfesztivál klasszikus válogatásában, Magyar Dezső Agitátorok című alkotását a trieszti fesztiválon láthatja a közönség, míg március közepén a restaurált filmek párizsi fesztiválján nyolc felújított magyar alkotást tűznek műsorra.