böngészés Tag

Nemzeti Színház

Október 25-ig lehet jelentkezni a Kossuth-szónokversenyre

Egyperces TikTok-videók segítségével mutathatják meg szónoki tehetségüket és vitakészségüket azok a 16–30 éves fiatalok, akik az idei Kossuth-szónokversenyre jelentkeznek. A „Kossuth vs. Petőfi – Újratöltve” címet viselő verseny kiemelt témája a generációk közötti különbség lesz. A verseny döntőjére november 11-én a Nemzeti Színházban kerül sor, a zsűriben pedig olyan elismert szakemberek kaptak helyet, mint Rátóti Zoltán, Aczél Petra és Balázs Géza. Az esemény a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Kazinczy Műhelye, a Nemzeti…

Meghalt Törőcsik Mari

Meghalt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja – közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.

Korábban indul az új évad a Nemzetiben

Már augusztus 3-án megkezdődik a következő szezon a Nemzeti Színházban, amelynek a most záruló évadban a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kihirdetéséig csaknem 75 ezer nézője volt.

Bánk bán

Erkel Ferenc 1844-ben a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázaton aratott győzelme után kezdett el foglalkozni Katona József sokat támadott drámájával mint lehetséges operatémával.

Rengeteg premierre készül a Nemzeti

Tizenegy bemutatót tart a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Szász János, Viktor Rizsakov, Kiss Csaba, Csiszár Imre, Silviu Purcarete, David Doiasvili és Cserhalmi György rendezését is láthatja a közönség.
Call Now Button