böngészés Tag

méh

Magyar találmány hódíthatja meg a világot

Nem mindennapi életutat járt be Petrovics István, aki nemrég a célgépnagydíjon elnyerte „Az év ötletéért” járó díjat. A verseny különdíjasának találmánya ugyanis amellett, hogy a méhészek munkáját könnyíti meg, az egész világot is meghódíthatja.

Ősi gyógymód, ami télen is a rendelkezésünkre áll

Az immunrendszerünk erősítésére a téli hónapokban van a legnagyobb szükség, az egészség megőrzésére pedig hatékony és természetes ősi módszer az apiterápia, mely alatt a méhek által előállított anyagok gyógyító célú felhasználását értjük.

Több lábon kell állni

Ki sem látszunk a munkából, folyamatosan bővítjük, fejlesztjük a gazdaságunkat – jellemezte Nyírő Zsuzsa a párjával közösen működtetett családi vállalkozásukat. A közelmúltban Százhalombattáról Vas megyébe költöztek, egy kis falu határában találták meg azt a majort, ahol egy helyen megvalósíthatják mindazt, amiről eddig álmodtak.

Beporzók napja

A magyar kezdeményezésű beporzók napja (március 10.) elsősorban éppen az első, a legfontosabb okot vette célba. Az ipari méretű káros mezőgazdasági hatásokat lakossági léptékű segítséggel is lehet enyhíteni úgy, hogy mesterséges élőhelyeket teremtünk (pl. rovarszállókat, méhbölcsőket), illetve művelt területeket „visszavadítunk” rovarbarát kertté, vagy legalább a kert egyik részét rovarbarát sarkává. Erre buzdít mindenkit 2018 óta az új természetvédelmi jeles nap mögött álló parányi stáb (www.beporzoknapja.hu).

Bécs a rovarokért

Egy többmilliós nagyvárosban a legkisebb élőlények, mint a pillangók vagy a bogarak is nagyban hozzájárulnak az ökoszisztéma fenntartásához, melynek támogatása érdekében Bécs is tettre kész.

8 kérdés a rovarcsípés-allergiáról

A lakosság közel 2%-a érintett rovarcsípés-allergiában. Gyermekek és felnőttek körében egyaránt előfordulhat. A leggyakoribb allergiás reakciót okozó rovarok, a méhek és a darazsak csípéséről és kezeléséről, az allergia kivizsgálásáról prof. Nékám Kristóf allergológust, a Budai Allergiaközpont orvosát kérdeztük.

„Legyen minden nap mézes nap!”

A mézfogyasztás fontosságáról, a méz élettani hatásairól és táplálkozásunkban betöltött nélkülözhetetlen szerepéről indít közös fogyasztásösztönző kampányt az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A „Legyen minden nap mézes nap!” szlogent viselő, két hónapon át zajló promóció során különböző rendezvényeken, valamint online és rádiós kampányban népszerűsítik az egészségvédő hatásáról is ismert élelmiszert.

Hotelt a méhecskéknek!

A magányosan élő méhfajok szaporodását segítő természetvédelmi eszközök „méhecskehotelek”, vagy más néven „darázsgarázsok” elhelyezésére biztat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Call Now Button