böngészés Tag

magyar

A legsikeresebb milliárdos magyar vállalkozások

Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők: hogyan lettek kis garázscégből milliárdos vállalkozások? Megjelent a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyv, amely közel 50 inspiráló céges történetet dolgoz fel. Kötelező olvasmány mindazoknak, akik tanulni akarnak a legsikeresebb magyar vállalkozások történeteiből.

A magyar rockzene történetét bemutató egyedülálló képregény jelent meg

Metro, Illés, LGT, Omega, Bergendy, Piramis, Syrius és még sokan mások – a hazai rockzene történetének ikonikus szereplőit és eseményeit egyedülálló módon, képregény formában mutatja be a most megjelent Magyar rocktörténet című kiadvány első kötete. A 60-as és 70-es évek legismertebb magyar együtteseihez és rockzenészeihez kapcsolódó történeteket megelevenítő kiadvány Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila művészeti vezetésével, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla Szilárd szakmai…

Magyar menyasszony című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

A közgyűjtemények feladata messze túlmutat a régi korok értékeinek bemutatásán vagy azok megismertetésén. A 220 éves fennállását tavaly ünneplő Magyar Nemzeti Múzeum Magyar menyasszony című kiállítása minden elemében megtestesíti azt a közművelődési és közgyűjteményi filozófiát, amely mentén építkeznünk kell: az érdeklődés felkeltése, a tárlatok szemléletének folyamatos megújítása, a kor és a közönség igényeihez igazítása ugyanolyan fontos, mint a gyűjtemény felügyelete, megőrzése és bővítése.

Magyar menyasszony kerítéskiállítás nyílt

A Magyar Nemzeti Múzeum Múzeum körúti oldalának kerítésén látható a Magyar menyasszony nagyszabású időszaki kiállításának pop up változata. A Magyar Nemzeti Múzeum szabadtéri tárlatán a járókelők két héttel a nyitás előtt megismerkedhetnek a kiállítás koncepciójával, azzal, hogy a projekt milyen nagy hangsúlyt helyez a közösségére és közönségére, továbbá néhány december 14-től már a valóságban is megtekinthető különleges műtárggyal, illetve ízelőt kapnak a sokféle, izgalmasabbnál izgalmasabb női sorstörténetből.

Best of őszi étlappal vár a gourmet székely étterem

Már harmadik éve várja a budapesti Szék Restaurant & Bar azokat a vendégeket, akik vágynak a tradicionális erdélyi székely–magyar ízekre. Idén ősszel a szokásos étlapfrissítésen a legnagyobb kedvencek mellé pár ízletes újdonság is felkerült.

5000 négyzetméteres építőanyag- és barkácsáruház nyílt Gödön

Ünnepélyes keretek között mutatták be a cég legfontosabb beszállítóinak és legnagyobb beruházó, valamint kivitelező partnereinek Gödön a Piramis Építőház Kft. ultramodern, 5000 négyzetméteres építőanyag- és barkácsáruházát. Juhász Attila, a beruházó cég ügyvezető igazgatója a megnyitón közölte, a komplexum egy olyan korszerű létesítmény lett, ahol a kivitelezőket és a lakosságot is teljeskörűen, minőségi módon ki tudják szolgálni. Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, a…

Az idei étteremtrend

Tombol a nyár, itt a kiülős vacsorák ideje, sokan azonban tanácstalanok, amikor ki kell választani a megfelelő éttermet egy-egy jeles alkalomra. A hazai trendek meglehetősen vegyes képet mutatnak, de egyben megegyeznek: reneszánszát éli a magyar konyha, ám az új ízekre is nyitottak vagyunk. Nem csak a külföldiek választják az éttermi ebédet vagy vacsorát nyáron, de egyre több a magyar vendég is a budapesti éttermekben. Az egyik legszebb panorámával és legjobb ár/érték aránnyal bíró étterem, a Monkey vezetője szerint a…

A magyar kislányok lettek a legszebbek Törökországban

Sorra hozták el a dobogós helyeket a magyar versenyzők a törökországi Future Fashion Faces World Kid's 2023 szépségversenyen. A 10 éves Osztoli Dalma, a 16 éves Herczegh Boglárka és a 7 éves Bardóczi Alex kategóriagyőztesekként zárta a napot, a 11 esztendős Sólya Réka pedig minden kategória abszolút győztese lett, neki ítélték a Super Grand Pixet.

Magyar EXPO-sikerek (1851–2021)

A Magyar Nemzeti Múzeum legújabb, időszaki kiállítása a Magyar EXPO-sikerek (1851–2021) címmel 170 év 32 világkiállítását, illetve az azokon megjelent magyarok sikereit mutatja be. A kiállítás szinte a lehetetlenre vállalkozott: a világkiállításokhoz kapcsolódó műtárgyak legtöbbjét felkutatta és a lehető legnagyobb számban be is mutatja.

„Én a menyasszony – Az én menyasszonyom”

Magyar menyasszony címmel egy igazán különleges, mindenkit megérintő kiállítással készül decemberben a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyet több kapcsolódó esemény és program előz meg. Első alkalommal gyermekrajzpályázatot hirdetnek 3 korosztályban 3–12 éveseknek, ahol arra buzdítják a gyermekeket, hogy rajzolják le, hogy milyenek lennének menyasszonyként, vagy milyennek látják a menyasszonyokat. A legsikeresebb művek alkotóit a múzeum díjakkal jutalmazza, és a pályaművekből válogatást mutatnak majd be a kiállításban.