böngészés Tag

költözés

Ha költözünk, akkor is jellemzően csak a szomszédba

Ragaszkodunk a lakókörnyezetünkhöz, aminek betudható az is, hogy ha költözésre adjuk a fejünket, akkor sem megyünk túl messzire. Új otthonaink jellemzően az előző közelében találhatóak, olyannyira, hogy az esetek csaknem 20 százalékában egy kilométeren belül verjük fel a sátrat – derül ki a miutcánk.hu költözései adatainak vizsgálatából.

Tippek, hogy ne őrüljünk bele a költözésbe

Mikor már azt hinnénk, túl vagyunk a nehezén, megtaláltuk az új otthonunkat, eladtuk a másikat, és hátradőlünk elégedetten, talán belénk hasít egy nyugtalanító gondolat. Mégis mennyi mindent kell hátra hagynunk és mennyi mindent kell magunkkal hordoznunk az új helyre? Hogyan lehet a legkíméletesebben, feleslegessé vált dolgok nélkül továbbállni? És hogyan lehet egy költözés egyszerű, hogyan költözzünk be gyorsan, hatékonyan új otthonunkba?  A genertel.hu összeállításából megtudhatjuk.

Egyre kijjebb, egyre kisebb lakásokba költözünk?

Úgy tűnik, hogy az emberek ingatlanvásárlás során egyre inkább keresik „az olcsót”, reakcióként az elmúlt évek ingatlanár-emelkedésére. A KSH szerint ez az oka a kistelepülések megélénkülő forgalmának is. De mit tapasztalnak most Budapesten az ingatlanközvetítő szakemberek? Mi jelent kiutat a vevőknek a magas árak elől?