böngészés Tag

Kecskemét

Nemzetközi repülőnap

Augusztus 28–29-én rendezik meg a nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

Opera a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban

A kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ismét megtelt élettel. A korlátozások enyhítésének örömét nem is fejezhetné ki jobban a társulat, mint egy újabb produkció elkészítésével. A csengő című darabot a teátrum Kossuth-díjas igazgatója, Cseke Péter rendezi.

Világhírű tojásdíszítő nyerte el a Harmónia díjat

A kecskeméti Rózsahölgyek Társasága kétévente ítélik oda a Harmónia díjat. Ezt a kitüntetést kizárólag olyan személy kaphatja meg, aki mély érzésű, jóságos, szeretetet sugároz, tevékenységének pedig nyoma van. A jótékonysági teadélutánon titkos szavazás keretében választották ki a díjra legérdemesebbet: idén nem más, mint Zsigóné Kati, a világhírű népi iparművész, „A tojáskészítés királynője” nyerte el.

Kőkemény kínai harcosok érkeznek Kecskemétre

Október 12-én a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban rendezik meg a Superfight Series következő magyarországi eseményét. A gálán öt nemzetközi szinten is jegyzett kínai harcos mérkőzik meg magyar ellenfelekkel K–1 szabályrendszerben. A szervezők pokoli hangulatot és parádés összecsapásokat ígérnek.

3. Belvárosi Palacsinta Fesztivál, Kecskemét

Sok-sok ezer palacsintakülönlegességek, palacsintaevő versenyek, palacsintasütő verseny, vidámság, minőségi kézműves vásár, amerikaiautós-találkozó és -kiállítás, muzsika, étel, ital, rockabilly és rock and roll! Egy igazi családi hétvége, ahol a kisgyermekektől kezdve a nagyszülőkig izgalmas programokkal várnak mindenkit!
Call Now Button