böngészés Tag

irodalmi

Margó Irodalmi Fesztivál

Csaknekedkislány-koncert, irodalmi stand-up, filmpremier, könyvbemutatók, sok-sok zene és séták – kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál.

Lehet szavazni a Libri irodalmi díj döntőseire

A Libri a 2016-ban alapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyveit díjazza, így 2021-ben is elnyeri egy-egy mű a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A közönség már szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 tagú szakmai csapat. A nyertes könyvek szerzői 2–2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

Kovács András Ferenc irodalmi nagydíjas

A Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferenc vehette át az idei az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2020. március 2-án a Budapest Music Centerben az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásán. Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell írók irodalmi díjban részesültek. Eddig összesen 69 kitűnő költőt és írót ismertek el ezzel a díjjal.
Call Now Button