böngészés Tag

helyszín

Hogyan lehet jól szeretni egymást?

Nem elég nagyon szeretni, meg kell tanulnunk jól szeretni egymást, ebben egyetértenek a pszichológusok. De hogyan lehet felismerni a másik szeretetnyelvét, hogyan befolyásolják saját szeretetnyelvünket a szülői minták, a gyermekkorunkban szerzett tapasztalataink, és mit árul el rólunk az, ahogyan haragszunk? Ez lesz a szeptember 21-i Képmás-est témája.

Fuss MELL-ettünk! – 2022. október 16.

Idén második alkalommal szervezi meg az iRUNmore Futóegyesület Fuss MELL-ettünk elnevezésű közösségi futását, amellyel szeretné minél több nő figyelmét felhívni a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az AVON támogatásával megvalósuló ingyenes programon idén négy nagyvárosban egy időben vehetnek részt az érdeklődők, Budapesten, Kecskeméten, Győrben és Debrecenben 2022. október 16-án, vasárnap. A budapesti helyszínen ráadásul egy kerekasztal-beszélgetés is helyet kap, ahol ismert nők beszélgetnek a téma kapcsán.

A színház más is tud lenni

A Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program új, saját szervezésű előadás-sorozata a színházat és a közönséget fogja közelebb hozni azáltal, hogy nem klasszikus helyszínválasztással kimozdítja a nézőket az általános felfogásból és felülírja a klasszikus színházi tereket, fellépőket és eseményeket. A sorozat célja, hogy kísérletező jelleggel bemutassa a színházi műfaj fejlődését, alakulását és a kortárs műveket.

Piacok napja

Találkozzunk újra a belváros szívében a piacok napján, ahol az Erzsébet tér és a Deák tér ismét egy hatalmas közösségi piaccá változik! Ez egy különleges nap, amikor Budapest legnépszerűbb közösségi piacairól egyszerre egy helyen kínálják az árusok portékáikat hatalmas választékban.

Jön az Etyeki Piknik 12

Sokan fölkapták a fejüket, amikor január elején napvilágot látott a hír, miszerint az utolsó Etyeki Piknik következik. A szervezők egyúttal meg is nyugtattak mindenkit, hogy nem zárásról, hanem – ahogy stílusosan fogalmaztak – „újratöltésről” van szó, azaz hamarosan valami újdonsággal készülnek, de egyebet akkor nem árultak el. Most viszont itt vannak a részletek: jön az Etyeki Piknik 12!

Hangos születésnap a debreceni Agórában

Hogyan tudnak hangot adni hangszereink, és van olyan zenei eszköz, ami érintés nélkül is megszólaltatható? Meg tudod különböztetni a fakopáncs hangját a rigóétól? Láthatóvá tehetők a hanghullámok, hogy szól egy csengő a világűrben, és képes-e zenélni egy Tesla-tekercs?

Szervezik a nászutakat a magyarok

Az 5,5 millió beoltott utáni könnyítések miatt az utolsó akadály is elgördült itthon a nagy, akár 400 fős esküvők szervezése elől. A házasulandó párok nemcsak a rendezvényhelyszínek naptárait töltik meg, hanem hatalmas hajrában kezdik szervezni a nászutjaikat is. Az egyik kedvelt egzotikus nászutas helyszínen, Tenerifén dolgozó vállalkozó például már alig győzi a házasulandóknak szóló árajánlatok írását.

Kortárs művészettel töltik fel Budapest kirakatait júniusban

Június 4. és 6. között rendezik meg először Budapesten a kirakART kortárs előadó-művészeti hétvégét öt független befogadóhely – a Bethlen Téri Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Szkéné Színház, az MU Színház és az ötletgazda Trafó Kortárs Művészetek Háza – közös szervezésében.
Call Now Button