böngészés Tag

Halász Judit

Halász Juditék várják gyerekek meséit, verseit és prózáit

„Hegyek hátán, völgyek ölén” címmel országos vers-, próza- és meseíró pályázatot hirdettek. A szervezők a 6–19 éves korosztályba tartozó gyerekek írásait 2021. június 30-ig várják. A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület hatodik éve hirdeti meg a természet szeretetével kapcsolatos szépirodalmi pályázatát, melynek támogatója az Agrárminisztérium. A beérkezett műveket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálja el, melynek elnöke Halász Judit Kossuth- és Jászai-díjas színművész.

Halász Judit: azt szeretném, hogy örüljenek, mosolyogjanak az emberek

Számos generáció Halász Juditon nőtt fel. Hangja és személyisége nemcsak a kicsiket varázsolja el, az ötvenesek is szívesen dúdolgatják dalait a mai napig. Koncertjei jelentős családi eseménynek számítanak. Így a kisgyermektől a nagymamáig mindenki ott van, akár vidéken, akár a fővárosban ad koncertet. Gyermeknapon már ötödik éve Debrecenbe utazik, ahova a fővárosból is szívesen mennek, hogy megnézzék. Ötvenhárom éve van a színészi pályán, több ezer koncertet adott, mintegy száz színdarabban szerepelt, és huszonnégy albuma…