böngészés Tag

gáz

Rezsibajnok magyar minikazánnal spórolhatunk a fűtésen

A magas gázszámlától „fáztak” a legtöbben a mögöttünk hagyott enyhe télben. Legalábbis erre utalnak a KSH adatai, amit a fűtési szezon után hoztak nyilvánosságra. E szerint a földgázfogyasztás október és április között 24,5 százalékkal csökkent. Szakértők szerint ezt önmagában nem magyarázza csak a kedvező időjárás, tudatos fogyasztói magatartás is kellett hozzá. Vagyis az, hogy a családok inkább lejjebb tekerték a konvektort, a termosztátot, mint hogy kicsússzanak a rezsitámogatott keretből.

A felvett energia négyszeresét adja vissza a hőszivattyú

A 2022-es gazdasági változások több téren is életvitelünk, otthonunk üzemeltetésének átgondolására késztettek bennünket. A korábban elodázott, energiamegtakarításra irányuló fejlesztéseket – a lehetőségekhez mérten – már nem lehetett tovább halogatni. Ajtó- és ablakcserék, födém- és homlokzatszigetelések, fűtésrendszerek korszerűsítése, leginkább ez jellemezte 2022 második felét, most pedig az ingatlantulajdonosok további energiahatékony lehetőségeket keresnek.

Zöld termelésre áll át a magyar bacongyártó

A Tamási-Hús Kft. év végéig megvalósítja, hogy a gyártás során keletkezett, nem kiküszöbölhető környezeti karbonterhelését semlegesíti. Kiss András, a vállalat energetikai mérnöke elmondta, zöld törekvéseik keretein belül megszüntetik a földgázfüggőségüket, a villamosenergia-fogyasztás egy tetemes részét napelemparkkal váltják ki, decembertől pedig 38 százalékkal csökkentik a műanyag-felhasználást is. A hosszú távú tervek közt szerepel az is, hogy a Tamási Önkormányzat termálvízhálózatába bekapcsolódjanak és a település más…

Az idősebb korosztály lehet a rezsiváltozás legnagyobb vesztese

A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú házak hirdetései között, miközben az új lakások iránti kereslet érezhetően emelkedett. Dr. Sziszák György, a Sziszák és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője közölte, a kialakult helyzet nyertesei a panellakások tulajdonosai, a vesztesek pedig az egyedül élő idősek lehetnek, akiknek el kell hagyniuk a nagy polgári lakásukat, vagy épp családi házukat, mert nem fogják tudni fizetni annak rezsiköltségeit. A…

Mivel és hogyan fűtsünk, hogy a rezsi mellett másra is jusson?

Mint ismeretes, az eddig megszokott, rezsivédett gáz- és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben. Aki havonta e felett használja a villamos energiát, illetve a földgázt, augusztustól azok piaci árát lesz kénytelen megfizetni. Már évek óta központi téma, miként lehet az otthonok minél gazdaságosabb működését megvalósítani, a kormány most meghozott döntése azonnali cselekvésre sarkall.

Megugrott a kereslet az alternatív fűtési rendszerek iránt

Ugyan Magyarországon most még európai összehasonlításban olcsó a gáz, a nemzetközi folyamatok hatására egyre kevésbé valószínű, hogy ez hosszú távon is fenntartható. Az emberemlékezet óta nem tapasztalt bizonytalanság miatt március végétől dinamikusan nő az elektromos fűtések iránti kereslet, melyek napelemekkel működtetve akár nullára is redukálhatják a rezsiköltséget. Kis-Balázs Attila, a Jobbfólia ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, a váltást addig érdemes megtenni, amíg a meglévő készletekről elfogadható áron…

Új módszert találtak az ózonos fertőtlenítésre

Miközben az elmúlt hónapokban a fertőtlenítés kiemelt szerepet kapott az életünkben, a telemetriai megoldásokkal 14 éve foglalkozó magyar vállalkozás, a MOHAnet kidolgozta, hogy az ózonos fertőtlenítés hogyan lehet biztonságos bárki számára, aki ózonnal szeretné sterilizálni környezetét. A magyar cég ezzel új fejezetet nyitott az ózonos fertőtlenítés történetében.
Call Now Button